Elton John otthon házasodik

Fotó: AFP Photo/Frederic J. Brown / AFP Photo/Frederic J. Brown

-

HÁTTÉR

David Furnishsel a tervek szerint májusban tartják meg esküvőjüket, miután szombat óta Angliában és Walesben törvényes lett a melegek polgári házasságkötése.


Különösebb felhajtás nélkül, az egyik angol hivatalban házasodik majd össze a pár - írja a BBC. Furnish és John 1993 óta vannak együtt, 2005 óta élnek bejegyzett élettársi kapcsolatban.

„Nagyon büszke vagyok Britanniára és a törvényekre, melyek azóta alakultak, hogy együtt vagyunk” - mondta Sir Elton. „A bejegyzett élettársi kapcsolatunk hatalmas áttörés volt mindazoknak, akik már régóta kampányolnak emelett - az ötvenes és hatvanas években nagyon nehéz volt melegnek és nyíltnak lenni Angliában. Bűntettnek számított. Szóval ez a törvényhozás örömteli, amit meg kell ünnepelni. Nem mondhatjuk, hogy oké, van az élettársi kapcsolat, akkor minek fárasszuk magunkat az esküvővel. Meg fogunk házasodni.” Ugyanakkor a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők egyelőre még nem tudják kapcsolatukat jogilag házzasságá változtatni. A kormány az év vége előtt igyekszik ezen változtatni. Nem tudni, mindez befolyásolja-e a pár terveit. A korábbi, bejegyzett kapcsolat körüli bulit Windsorban tartották, 650 vendéggel. A párnak két fia van, Zachary 2010-ben született, Elijah tavaly.