Először vezetheti nő az ENSZ-békefenntartókat

-

Az ENSZ ciprusi békefenntartó missziójának élére, Kristin Lund vezérőrnagyot nevezik ki. 64 művelet után ez lesz az első, amelyet nő vezet.


A korábban Libanonban, az első öbölháborúban, Boszniában és Afganisztánban is szolgált Lund augusztus 13-án fogja átvenni az ezerfős ciprusi békefenntartó misszió vezetését a kínai Csao Liutól - jelentette be Stephane Dujarric ENSZ-szóvivő. Lund az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta, „ ideje volt már”, hogy nőt nevezzenek ki egy ENSZ-békefenntartó misszió élére. „Fontos, hogy más nők is lássák, hogy lehetséges feljebb jutni és parancsnokká válni az ENSZ-rendszer katonai hierarchiájában” - közölte a norvég vezérőrnagynő.


ENSZ-békefenntartó missziók

Az ENSZ békefenntartó műveletei 1948-ban kezdődtek, amikor a Biztonsági Tanács engedélyezte az ENSZ katonai megfigyelőinek a felvonultatását a Közel-Keleten (UNTSO). A misszió feladata az Izrael és arab szomszédjai közötti fegyverszüneti egyezmény felügyelete volt. Az ENSZ azóta 64 békefenntartó műveletet vonultatott fel, 51-et 1988 óta. Eddig nagyjából 3000 békefenntartó esett el az ENSZ-zászló alatti szolgálatban. Az ENSZ ciprusi békefenntartó misszióját (UNFICYP) még 1964-ben hozták létre az ottani görög-török ellentét kiéleződésének megakadályozása érdekében. Ennek ellenére a földközi-tengeri sziget 1974-ben egy görög puccs és az azt követő török katonai beavatkozás következtében kettészakadt, azóta az ENSZ békefenntartók a török és a görög rész közti demilitarizált övezetet ellenőrzik. Magyarország 1993-ban négyfős megfigyelő csoporttal kapcsolódott be a ciprusi békét garantáló ENSZ-küldetésbe, 1995-től békefenntartó katonai alakulattal van jelen a földközi- tengeri szigeten.