Először figyeltek meg hegyomlást üstökösön

Forrás: ESA/Rosetta/MPS, OSIRIS Team MPS/UPD/LAM/IAA/SSO/INTA/UPM/DASP/IDA

-

Az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája eddig nem látott jelenséget figyelt meg: egy hegyomlást a 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstökösön. Az omlás következtében feltárult az üstökösmag belső anyaga. A felvételeket vizsgáló nemzetközi kutatócsoport tagja Tóth Imre, az MTA CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének tudományos főmunkatársa is. Eredményeikről a Nature Astronomy folyóiratban számoltak be.


Az üstökösmagok szinte változatlanul őrzik a Naprendszer mintegy 5 milliárd éves, ősi anyagát. Tanulmányozásukkal bepillanthatunk a Naprendszer kialakulásakor végbement fizikai folyamatokba.

Az üstökösök gázból és porból álló kómája, gáz- és porcsóvái a Nap hőjének hatására alakulnak ki, amikor a Naphoz közeledve a kis égitest magjának jeges-poros anyaga kiszabadul – írja az MTA.


Új forrásvidék

Az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája 2014. augusztus 6-án állt pályára a 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstökös magja körül, és közelről kezdte vizsgálni a mag felszínét, gáz- és poranyagát, a napszél és az üstökös kölcsönhatását. 2014. november 12-én a Philae leszállóegység landolt az üstökösmag felszínén, és csaknem 60 órán keresztül végzett méréseket. 2016. szeptember 30-án az anyaszonda is leszállt az üstökösmag kijelölt területére, és ezzel véget ért a tudományos eredményekben gazdag, felfedező célú űrprogram.

A küldetéssel kapcsolatos legfrissebb hír most az, hogy a Rosetta az anyagkibocsátás új forrásvidékét azonosította az üstökös felszínén. Tóth Imre (MTA CSFK Konkoly-Thege Csillagászati Intézet) is részt vett az üstökösmag felszínén levő új aktív terület feltérképezésében. A vizsgálat eredményei a Nature Astronomy folyóiratban közölt cikkben jelentek meg 2017. március 21-én.


Fényes porsugár

2015. július 10-én a Rosetta navigációs kamerája (NavCam) az üstökösmag Aswan elnevezésű területe felett egy korábban ott nem látott porfelhőt, illetve fényes porsugarat (por-jetet) figyelt meg, ami egy hirtelen végbement anyagkidobás, kitörés poranyaga volt.

A részletes felvételeken az Aswan meredek falú szakadékfala, szirtfala területén egy addig nem látott éles, fényes peremet lehetett megfigyelni. Ami korábban csak sejtés volt, most beigazolódott: a meredek szirtfalak is lehetnek az üstökösmag-aktivitás forrásai.

A leomlott faldarab mintegy 57x81 m széles és 65 m magas volt. A korábbi fotókon az omláshoz vezető törésvonalat is megfigyelték: ez nagyjából 1 méter széles volt, és mintegy 12 méterre húzódott a szirtfal omlás előtti peremétől. A szirtfal leomlása, a külső borítás lecsúszása után felszínre került az üstökösmag belső része.

A Nature Astronomyban megjelent cikk tárgyalja a sziklafal leomlásának lehetséges fizikai okát is: ez a hősokk, összefüggésben az üstökösmag tengely körüli forgásával.