Elmarad a BKV-sztrájk

Fotó: Ostyáni János

-

A szakszervezeteknek valószínűleg sikerült megegyeznie a BKV-val a béremelésről, úgyhogy nem lesz munkabeszüntetés.


99,9 százalék, hogy a számok stimmelni fognak a szerződésben

- mondta Gulyás Attila szakszervezeti elnök. Ez azt jelentheti, hogy elmarad a jövő hétre tervezett BKV-sztrájk. Az elnök elmondta, szerdán kapják meg a béremelésről szóló javaslatot, de szinte biztos, hogy az a 10+5 százalékos béremelés lesz rajta, amiért sztrájkolni szerettek volna. Ez a szerződés az elkövetkező három évre fog vonatkozni, ezalatt összesen 30+5 százalékkal nő a BKV-nál dolgozók fizetése.


A plusz öt százalék egy bérfelzárkóztatást jelent a legalacsonyabb keresetűek számára, ebből még lehet vita a szakszervezetek és a munkáltató között - mondta Gulyás Attila. Példaként hozta fel a metrónál dolgozó diszpécsereket, akik még 20 év munkaviszony után is csak 130-140 ezer forintot keresnek havonta. A BKV-nál 500 fős létszámhiány van, bár ez még nem akkora, hogy a forgalmat veszélyeztesse.