Ellentámadásba lendült a Mol a horvátokkal szemben

Fotó: Fotó: Hirling Bálint / Béla Fotós

Horvátországi befektetéseinek veszélyeztetésével vádolja a Mol a zágrábi kormányt. Akár kártérítés is jöhet a Mol számlájára.


A Mol nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen horvátországi befektetéseinek védelmében. A magyar olajipari vállalat azzal érvel, hogy a zágrábi kormány nem teljesítette szerződéses kötelezettségeit, és nem gondoskodott arról, hogy a veszteséges gázüzletet leválassza a közösen tulajdonolt horvát olajvállalatból, az INA-ból. A horvát államé az INA részvényeinek 44,84 százalékát, a Mol-é pedig a részvények 49,1 százaléka, valamint az irányítói jogok. A vita éppen az irányítási jogokról zajlik, de a horvát kormány azzal is vádolja a Molt, hogy nem fektetett be kellő pénzt az INA-ba.


Ki mondja meg a tutit?

Közben a horvát hatóságok kezdeményezésére európai elfogatóparancs van érvényben Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen. Azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader horvát exkormányfőnek, éppen azért, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen a Mol-INA vállalat irányításában. A magyar cég visszautasította a vádat. Az olajtársaság a horvát kormány elleni eljárás megindítását egy nemzetközi jogi irodán keresztül kérelmezte. A közlemény hangsúlyozza: a Mol továbbra is nyitott a vita tárgyalásos rendezésére. A Mol-ban a magyar államnak is van érdekeltsége. Az elmúlt hetekben a magyar kormány felkérte a Mol menedzsmentját, hogy vizsgálja meg az INA-részvényeinek esetleges eladását.