Elindult a Moszkva-Sármellék járat

-

Mostantól minden vasárnap jön egy repülőgép Oroszországból Sármellékre.


Közel 180 utassal a fedélzetén szállt le vasárnap délelőtt Sármelléken az első menetrend szerinti orosz repülőgép, amely ezentúl hetente szállítja az utasokat Moszkva és a Hévíz-Balaton Airport között. Az első gép fogadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón Papp Gábor polgármester (Fidesz-KDNP), a repülőteret üzemeltető Hévíz városának polgármestere elmondta: levélben kértek és kaptak tájékoztatást a Külügyminisztériumtól és a Magyar Turizmus Zrt.-től, vajon az orosz–ukrán válság befolyásolhatja-e az orosz turisták érkezését, de azt a választ kapták, hogy „nem lesz gond az oroszok beutazásával". Benkő Attila, a repülőtér ügyvezető igazgatója elmondta: az UTair légitársaság Moszkva-Vnukovo és Sármellék repülőtere között közlekedő első járatával, egy Airbus A321-es géppel 178 utas érkezett, és mintegy félszázan utaztak vele vissza. Moszkvából azonban ezzel párhuzamosan megmaradnak még a charterek is, így vasárnaponként az eddigi 137 fős utaskapacitás 350-re növekedett. Hozzátette, hogy a következő hetekben bővül az eddigi nyugat-európai járatok száma is, a hagyományos németországi célpontok mellett áprilistól már Friedrichshafenből és a svájci Bázelből is érkeznek gépek Sármellékre.


Új svájci és norvég, valamint cseh és lengyel charterek közlekednének a jövőben a sármelléki repülőtérről, de a Hévíz-Balaton Airport a Wizzairrel is egyeztet egy londoni célpontról. A fapados járattal főként nem turisták utaznak, de a gyógyászati és a fogászati turizmus hozhat új vendégeket Nagy-Britanniából. A sármelléki repülőtér forgalma nemcsak ezért nőhet a következő évtől. Az Air Baltickal három évre kötött szerződés értelmében nagyobb gépek és sűrűbben érkezhetnek Lettországból, ehhez az észt, a lett és a finn piacokon indítanak népszerűsítő kampányt. Tervezik azt is, hogy közös marketingakcióval a Baltikumból fiatalokat hoznának a nyári balatoni zenei fesztiválokra.