Elhunyt Tatjana Szamojlova, a szovjet Anna Karenina

Fotó: AFP / AFP

-

Tatjana Szamojlovát az oroszok Audrey Hepburnjeként emlegették. A vasárnap múlt 80 éves Szamojlovának két emlékezetes szerepe volt: ő játszotta a romantikus háborús dráma, a Szállnak a darvak és az Anna Karenina női főszerepét. Gyakorlatilag a Szovjetunió törte derékba karrierjét.


Tatjana Szamojlova 1934-ben, Leningrádban született, majd később családjával Moszkvába költöztek, ahol először - csakúgy mint a már emlegetett Audrey Hepburn- balettozni tanult. Végül a moszkvai Scsukin Színiiskolában szerzett színészi képesítést. Tatjánát Mihail Kalatozov rendező fedezte fel, amikor felkérte az 1957-es Szállnak a darvak film főszerepére. A sztálini korszak utáni, a szabadabb filmkészítés jegyeit magán hordozó, hétköznapokat bemutató film az 1958-as cannes-i filmfesztivál Arany Pálma-díját kapta. Szamojlovát pedig a zsűri egyenesen a „legelbűvölőbb és legszerényebb színésznőnek” nevezte, és ezért a francia sajtószövetség Narancs-díját adományozta neki. A film nem ért el ilyen sikereket a Szovjetunióban. Azt is megiltották, hogy a sajtó a nemzetközi szereplésről számot adjon, csupán egyetlen lapban említették meg a cannes-i sikert, azt is a rendező nevének említése nélkül. Állítólag a film szovjet bemutatóján Nyikita Hruscsov pártfőtitkár kikelt magából. A színésznő karrierjének legfőbb akadályozója a kommunista állam lett, hiába kérték fel a cannes-i szereplés után több nemzetközi produkcióba is Szamojlovát, a hazai hatóságok nyomásának engedve egyet sem fogadott el az Alba Regia című magyar filmen kívül. Az Alba Regiát 1961-ben Szemes Mihály rendezte, Tatjana egy szovjet felderítőnőt alakított a filmben. A színésznő utolsó nagy dobása az Anna Karenina 1967-es, szovjet feldolgozása volt, amelyben ő kapta meg a főszerepet, és hiába volt ez a film is sikeres, az 1970-es években gyakorlatilag Szamojlova eltűnt a mozivászonról. Ezután csak orosz televíziós sorozatokban, néhány orosz filmben láthatták őt a nézők, utoljára Szállnak a darvak 50. évfordulójának szentelt 2007-es Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon szerepelt nyilvánosság előtt.