Elhunyt Takács Tibor, Táncsics Mihály-díjas író, költő és újságíró

Fotó: MTI/Kovács Attila / MTI/Kovács Attila

-

86 éves korában, szombaton éjjel hunyt el Takács Tibor, számos történelmi regény szerzője, a Magyar Rádió egykori szerkesztője.


Takács Tibor Szegeden született 1927-ben, iskoláit is az alföldi városban végezte, majd a Szegedi Hírlapnál lett újságíró. Aztán a Magyar Rádió szerkesztője lett, több hangjátékot is írt. Dolgozott szabadúszó újságíróként, és a MEDOSZ Földművelő című lapjának főszerkesztője volt. Első művét, A mindenség balladái című verseskötetet 1946-ban adták ki. Élete során több mint hatvan könyve jelent meg, ezek között számos történelmi regény is volt. A kaftános fejedelem, a Thököly ifjúsága és az Ezüstkard a hatvanas években jelentek meg, 1972-ben a Klapka katonáit, 2003-ban pedig a Költő a vérpadon című művét publikálta. Utolsó könyvét, az Unokáimról írtam – Néha magamról is című naplót tavaly adták ki. Munkásságáért 1997-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, 2005-ben pedig az újságírói munkát elismerő Táncsics Mihály-díjjal tüntették ki.