Elhunyt Puporka András

-

A 100 Tagú Cigányzenekar klarinétművésze, szólamvezetője 68 éves volt.


Méltósággal viselt, hosszan tartó, súlyos betegség után kedden elhunyt Puporka András klarinétművész, a 100 Tagú Cigányzenekar szólamvezetője – írja a RomNet. A 68 éves korában elhunyt neves művész virrasztásáról és temetéséről később intézkednek – közölte fia, Tolna András nótakirály.

Puporka András 1949-ben született Bükkszéken. Hároméves korától kezdett érdeklődni a zene iránt. A klarinét mellett korábban hegedülni és zongorázni is tanult. A zene legszélesebb spektrumában folytatott tanulmányokat és működött közre a dixielandtól a klasszikus zenéig. Első tanítómestere hegedűn édesapja, klarinéton Fejes Imre volt, aki a párizsi Operaháznál volt szólamvezető klarinétos.

Puporka András 1967-ben előadóművészi vizsgát tett. Pályafutása ideje alatt az ország leghíresebb cigányprímásaival és hangszeres művészeivel játszott együtt, pl. Lakatos Sándorral, Járóka Sándorral, ifj. Járóka Sándorral, Horváth Zsuzsával. A Duna Intercontinental éttermében módja volt játszani a világ leghíresebb klarinétosának, Benny Goodmannek, aki saját klarinétjának kicsinyített változatával ajándékozta meg.

Puporka Andrást 2002-ben a köztársasági elnök Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesítette.