Elhunyt Marjai József

Fotó: MTI/Kovács Tamás / MTI/Kovács Tamás

A nyugalmazott miniszterelnök-helyettes 91 éves volt.


Marjai József 1923. december 18-án született Budapesten. Egészen fiatalon külügyi pályára lépett, először a Külügyminisztérium protokollosztályának főnöke, majd berni, prágai, belgrádi nagykövetként szolgált. Később külügyminiszter-helyettes, majd államtitkár, aztán moszkvai nagykövet lett. Jelentős szerepet töltött be az MSZMP-ben is: 1976-től 1989-ig az MSZMP Központi Bizottságának tagja, 1978-tól két évig a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának vezetője. 1978-ban lett a Minisztertanács elnökhelyettese, ezt a tisztséget 1988-ig töltötte be. Közvetlenül a rendszerváltás előtt, 1988. augusztus 11-tól Németh Miklós akkori miniszterelnök személyes megbízottjaként tevékenykedett, egészen 1988 októberi nyugdíjba vonulásáig. Marjai több kitüntetés birtokosa volt, egyebek mellett 1988-ban megkapta a Magyar Népköztársaság Érdemrendjét, 2006-ban pedig a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést.