Elhanyagolt középosztály gyerekei, szevasztok!

Andrea Kóbor

újságíró, a Hello90 főszerkesztője

Elhanyagolt középosztály gyerekei, szevasztok!


Hétfő reggel a Facebook falamat elárasztották az olyan jellegű posztok, hogy „csomagolok”, „nincs miért maradni” vagy „az utolsó esély is elúszott, hogy hazamenjek”. Bár nem értek egyet a politikai és gazdasági helyzet miatt távozókkal, nem neheztelek rájuk és legfőképpen nem tartom őket árulónak. A Nemzeti Együttműködésből sokakat kihagytak, nevezetesen mindenkit, aki kicsit másképpen gondolkodik, de ami igazán megbocsáthatatlan, az az, hogy egy egész társadalmi csoportot (legszegényebbek) és egy egész generációt (fiatalok) rekesztett ki a rendszer. A NER ugyanis mindenkinek csöpögtetett valamit - végtörlesztés, családi adókedvezmény, nyugdíjemelés, rezsicsökkentés -, kivéve a fiatalokat. Számunkra a rendszer nem ajánlott semmit, sőt rengeteg pénzt vontak ki a felsőoktatásból, az államilag támogatott férőhelyeket csökkentették, az ösztöndíjakat is meghúzták, még a diákmunka után fizetett adót is megemelték, a közoktatást államosították és jó mélyre küldték. E közben nő a munkanélküliség, egyre nehezebb pályakezdőként munkát találni, pláne diploma nélkül. Az egyetlen jó dolog, ami érinti legalább a budapesti fiatalokat, az a tömegközlekedési rezsicsökkentés volt, amit éppen akkor fogadtak el, amikor a hajléktalan törvény ellen tiltakozó aktivisták foglalták el a városházát. Azt, hogy milyen iszonyú cinikusan bánik a NER a fiataljaival, kiválóan mutatja a hallgatói szerződés bevezetése vagy a nemzeti párválasztó esemény. Aláírtok egy papírt, hogy maradtok; mi szervezünk nektek néptáncos rapidrandit, mindenki boldog. Nagyjából ez a kormány üzenete a fiataloknak. Az Orbán-kormány valójában csak a felső-középosztály, középosztály jogait csorbította. Az underclass gyermekei eddig sem tudták a formálisan egyenlő jogaikat érvényesíteni, hiszen nem jutottak be a felsőoktatásba, de még gimnáziumokba sem, nem jutottak el külföldre, nem kerültek be a legális munkaerőpiacra. Minderre most még kevesebb az esélyük, de a valódi hátrány mégis a középosztály gyerekeit érte a NER-ben. Akik közül sokan a költözést választják válaszul: a legfrissebb Tárki kutatás szerint minden harmadik fiatal külföldön tervez dolgozni és/vagy élni. A külföldre költöző fiatalok két nagy csoportot alkotnak társadalmi helyzetük alapján. Az egyiket elsősorban a lecsúszó középosztály gyermekei alkotják, akik kiszorulnak a felsőoktatásból, érettségivel vagy szakmával pedig nem kapnak munkát a környezetükben vagy csak minimálbérért. Ők az alapvető megélhetésért választják a képzettséget nem igénylő munkákat Angliában vagy Ausztriában. A másik, szerencsésebb csoportot az elit gyereki alkotják, akik számára természetes út a továbbtanulás. Akik megtehetik, hogy már akár érettségi után elhúznak Nyugatra/Északra tanulni, egész egyszerűen, mert sokkal jobban megéri. Itthon is fizetni kéne (biztosan folytatják a tandíj bevezetését a felsőoktatásban), ott is kell valamennyit (ha ingyen is van az egyetem például a skandináv országokban, az élet sokkal drágább), de az itthonihoz képest összehasonlíthatatlanul jobb az oktatás és még hallgatóiszerződni sem kell. Ez a folyamat már évekkel ezelőtt elkezdődött, az új ciklusban csak erősödni fog. Bár nem értek egyet a többek között a politikai helyzet miatt távozókkal, nem neheztelek rájuk és legfőképpen nem tartom őket árulónak. A magyar gazdaság se jó fizetéssel, se izgalmas, innovatív munkával, se jó vállalkozói környezettel nem kecsegtet, ellentétben sok más nyugat-európai országgal. Egy magát liberálisnak, balosnak, de legalábbis nem konzervatívnak valló fiatal pedig még kutyát sem vállal, nem hogy gyereket, ha a jelenlegi iskolarendszerre gondol. Halmozott motivációja lehet a költözésre a szexizmusra érzékeny, karriert és családot egyszerre tervező lányoknak, nőknek vagy a homoszexuális fiataloknak, akik családra vágynak. És fel lehet háborodni, hogy sokan cserben hagyják az országot, de akkor tessék példát mutatni. A mostani fiatal generáció nem kevésbé felelős a közösségért, mint a szüleik. Csak nekünk megadatott a lehetőség, hogy könnyedén elköltözzünk az országból, és ez látványosabb kivonódás a magyar politikából, mint a csendes otthonmaradás, ami egyébként szintén legitim döntés. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy nagyon sokan élnek ebben az országban, akik elégedettek, de legalábbis nem elégedetlenek a rendszerrel. Ők most kifejezetten szerencsés helyzetben vannak, a helyükben nem mennék sehova. Akinek ugyanis van gyomra beállni a Fidesz táborába, annak igazán kecsegtető életpálya modellt nyújt a kormány és holdudvara. Hiszen az Orbán-rendszer stabilitása a klientúra és holdudvar folyamatos jutalmazására épül, hol pozíciók, hol díjak, hol megrendelések, hol trafikok formájában. Fiatal pályakezdőként különösen vonzó pálya lehet a kormánynak, kormányközeli szervezetnek vagy cégeknek dolgozni, hiszen nem kell mindenkit lenyomnod egy állásért, nem a tehetség, hanem a lojalitás válik a fő szemponttá. Ez persze valószínűleg a korábbi kormányok idején is így volt, csak az osztogatás mértéke és minősége változott. A rendszerbe bekerülni sem nehéz, burjánzanak a jobboldali diákszervezetek, szakkollégiumok, ott a Fidelitas vagy az IKSZ, de neki lehet indulni jobbos sajtóból vagy akár a HÖK-ből is. A rendszernek tehát minden kétséget kizáróan lesz utánpótlása, legalábbis amíg van mit osztogatni. Csepeli György írta fentebb, hogy „meg kell várni, amíg a magyar társadalomban kinevelődik a független, szabad, nyílt gondolkodású polgárok kritikus tömege, mely lerázza magáról a hazugságokat, mint kutya a vizet.” Erre nagyon sokáig kell még várni, hiszen minden tendencia az ellenkező irányba mutat. Egy olyan feleslegesen központosított iskolarendszerben szocializálódnak a gyerekek, ahol feltétel nélkül el kell fogadni a tanár tekintélyét, a vitát nem ösztönzik, ahol nem oktatnak állampolgári ismereteket, nem tanulnak demokratikus értékeket a diákok, ellentétben a hittannal és az erkölcstannal. És egy olyan rendszerben fejlődnek tovább, ahol csak az kap valamit, aki a rendszer híve; ahol rosszul jár, aki mást gondol, esetleg szót emel; ahol a toleranciának nyoma sincs; és ahol bűn a szegénység. És amelyik rendszerben nincs ezellen tömeges ellenállás. Ahol apu és anyu is csendben tűr, sőt felhív telefonon, hogy ne menj tüntetni, mert bajod lesz belőle. Mindez pedig összekapcsolódik egy olyan erős médiakontrollal, hogy egy átlagos magyar állampolgár nem találkozik ellenzéki hangokkal, hacsak nincsenek balos ismerősei a Facebookon vagy nem HVG-törzsolvasó. És viszonylag kevesen kérnek HVG-előfizetést a tizennyolcadik születésnapjukra. A tévében viszont nincs ellenzék, ahogy a rádióban sem. A tévében és a rádióban minden rendben van. Ha a tanárodat vagy a tankönyvedet sem kérdőjelezhetted meg soha, akkor miért éppen a híreknek ne hinnél? Ugyanakkor ennek ellenére remélem, a harmadik Orbán-kormánynak meglesz az az akaratlan pozitív hatása, hogy újra feléleszti az alulról jövő demokratikus civil mozgalmakat, amelyek újra mobilizálni tudják majd a jogaikért és a náluk elesettebbek jogaiért és jólétéért harcolókat, ahogy az már 2011-2012 során többeknek többé-kevésbé sikerült (Milla, HaHa, Alkotmány Nem Játék). Remélem, hogy tudunk tanulni az akkori hibáinkból, és most egy tartósabb civil ellenállást sikerül kialakítani. Olyat, ami mellett nem mehet el a kormányzat szó nélkül, aminek a véleményét muszáj figyelembe vennie. Lesznek köztünk fiatalok, sokan; de ahhoz, hogy valóban tömegeket tudjunk megszólítani, mobilizálni és rávenni arra, hogy érdemes ezért az országért dolgozni és nem elmenni, ahhoz sokkal több kell majd. Például egy hiteles kormányképes ellenzéki erő, amelyik reményt adhat egy jobb jövőre. Ilyen most nincs a parlamentben, és félek, hogy négy év alatt lehetetlen lesz új kezdeményezésből vagy kispártokból kormányzó erővé válni. Ez pedig még négy év Fideszt jelent, vagy még rosszabbat, Jobbikot, amelynek húsz százaléka sokak számára még ijesztőbb és taszítóbb, mint egy újabb Fidesz-kétharmad. Újabb ok a költözésre. Vagy az aktivizálódásra.

Mit jelent még négy év Orbán-rendszer?


Változatlan stabilitás.
Lassú agónia, szükséges bukás.

SZAVAZAT UTÁN