Egyre távolabb a népszavazás Paks 2-ről

Fotó: AFP / ATTILA KISBENEDEK

-

A Nemzeti Választási Bizottság öt népszavazási kérdés hitelesítését tagadta meg kedden, arra hivatkozva, hogy a kérdések nem egyértelműek.


Az LMP tagjai, és Jávor Benedek, a Párbeszéd képviselője nyújtott be összesen öt javaslatot arra, hogy népszavazáson dönthessenek az emberek a paksi atomerőmű bővítéséről. Bár a kérdéseket magánszemélyként küldték el a választási bizottságnak, egyiket sem fogadták el. Jávor Benedek kérdése így hangzott:


Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a Nemzeti Energiastratégiát, hogy az a megújuló energiaforrások hasznosítását és az energiahatékonyság javítását előnyben részesítse az atomenergia alkalmazásával szemben?

A bizottság az "előnyben részesítés" kifejezést kifogásolta, szerintük ez nem elég egyértelmű. Jávor Benedek a Kúriánál fog fellebbezni az elutasítás miatt, erre pedig 15 napig lesz lehetősége, hiszen a döntések nem jogerősek.


50 évről is megkérdezték volna az embereket

Ungár Péter, az LMP tagja ezt a kérdést akarta népszavazásra bocsájtani: Egyetért-e Ön azzal, hogy a következő 50 évben atomenergetikai beruházás valósuljon meg Magyarországon?

A Választási Bizottság több okból is elutasította ezt a javaslatot. Elsőként nemzetközi szerződésekre hivatkoztak, később azt mondták, egy népszavazás három évig kötelezhetné az Országgyűlést, a választópolgárok nem dönthetnek ötven évre előre.