Egyre koszosabb az Everest

Fotó: 2bp.blogspot.com / István Hajdu

-

A 8 848 méteres hegynek nem csak a magassága nő évente pár milliméterrel, hanem a rajta lévő szemét is.


A Mount Everestet 1953-ban hódították meg először: az új zélandi Sir Edmund Hillary és a nepáli Tenzing Norgay mászott fel a csúcsra. Azóta több mint hat ezren kísérelték meg követni őket, de csak mintegy három ezernek sikerült. A hegymászás mellett a turizmus is igencsak fellendült az utóbbi években. Míg a külföldi turisták napi 36 - 74 ezer forintnak megfelelő rúpiát költenek, addig a hátrahagyott szemét is egyre növekszik, veszélybe sodorva a világ legmagasabb hegyének természetes környezetét. Ugyanakkor a hegymászók sem ártatlanok. Sőt. A hegymászók elvileg felelősek saját szemetük a hegyről való levontatásáról, de ez macerás és költséges eljárás. A nem komposztálható hulladékot, mint az elemeket és az oxigénpalackokat, pedig vagy a nepáli fővárosba, Katmanduba, vagy pedig haza kell szállítaniuk. A komposztálásért és egyéb szállítási költségekért a hegymászók ezer rúpia, azaz 3 600 forint adót fizetnek. Azonban ez az eljárás és az adó csak a látogatók egy részére vonatkozik. Azokra nem, akik táborokba érkeznek. Így a szokásos „turista szemetet”, mint a konzervdobozokat, műanyagpalackokat és papírokat senki sem szállítja le, és csak egyre növelik az Everest szemétdombját, írja le a szomorú folyamatot a BBC.