Egymillió munkahely nyomában – az Orbán-kormány és a foglalkoztatás

Fotó: MTI/Bugány János / MTI/Bugány János

-

Négymillió foglalkoztatott, kétszázötvenezer új munkahely, hirdeti a kormány. Az ellenzék viszont eltorzított statisztikákról, nulla új munkahelyről és a kivándorlók soha nem látott számáról beszél.


Az alacsony foglalkoztatottság évtizedes probléma Magyarországon – ha valamiben, ebben konszenzus van az összes párt között. Az amúgy sem túl rózsás helyzet a 2008-ban kitört válság nyomán tovább romlott, ezzel tisztában volt a Fidesz is. Négy évvel ezelőtt, a kampány során nem hangzott el sok konkrét vállalás, de az egymillió munkahely létrehozását megígérte a párt - igaz, ezt a kormányprogramban már tíz évre vállalták. Az, hogy akkor még nem közmunkában gondolkodtak, jól látható választási programjukból is, ahol új, adózó (tehát valódi) munkahelyekről szólt az ígéret. Lássuk hogyan változtak az eredeti elképzelések, és végül mi volt az, ami megvalósult.


2010 előtt

A rendszerváltás utáni, „kapun kívülre” került munkanélküliséget a kialakuló gazdaság nem szívta fel. A képzetleneket foglalkoztató munkaintenzív ipar leépült, az új munkahelyek földrajzilag sem ott létesültek, ahol korábban voltak. A megugrott munkanélküliséget a mindenkori kormányok azzal próbálták meg kezelni, hogy igyekeztek a munkapiacról elterelni az embereket: maradjanak otthon a gyerekkel, menjenek hamar nyugdíjba, aki pedig így is bennmarad a munkaerőpiacon, annak majd lesz munkája. „Statisztikailag” így sikerült a munkanélküliséget lecsökkenteni, cserébe viszont megnőtt a gazdaságilag inaktívak száma. Ez azért komoly probléma, mert nekik valamiféle transzfert fizetni kell (munkanélküli segély, gyed, nyugdíj stb.), annak ellenértékét pedig be kell szedni adók, járulékok formájában. A megemelt járulékok viszont növelik a bérköltséget, a munkaadókat hozva nehéz helyzetbe. Részben ennek következményeként igen magas a szürke/fekete foglalkoztatottság aránya Magyarországon: a dolgozók mintegy harmada kapja részben vagy egészben borítékban a fizetését. Az alacsony foglalkoztatási szinten a korábbi kormányok sem tudtak érdemben változtatni.



Út a munkához

Az ötlet, hogy a munkapiacról tartósan kiszorultakat közmunkára fogják, nem a Fidesz-kormány sajátja. 2008-ban, még a válság kitörése előtt a második Gyurcsány-kormány meghirdette a nem éppen baloldali szellemiségű, Út a munkához című programot (ÚMP), melynek egyértelmű célja a szociális kiadások mérséklése volt. A látható cél az volt, hogy minél több embert tereljenek be a programba, akik segély helyett közmunkásként dolgoznak. 2009-ben már szinte minden településen létezett ilyen közmunkaprogram – közben hazánkba is begyűrűzött a válság, úgy tűnt tehát, mintha a válság miatt kiszorult munkaerőt csatolnák rá a programra.


Közmunkaprogram

Az új kormány leállította az ÚMP-t, hogy alapjaiban változtassa meg a foglalkoztatáspolitikát.

Tény, hogy amihez 2010 után hozzányúlt a kormányzat, mind olyan területet érintett, melyhez hozzá kellett nyúlni – a probléma az eszközök rossz megválasztásával volt.

A kormány tehát ígéretet tett arra, hogy jelentősen növeli a valódi foglalkoztatást, ám 2010-ben a költségvetés rendbetétele vált prioritássá, és ez háttérbe szorított minden más szempontot. Ennek esett áldozatul az egymillió új munkahely ígérete, és ennek következménye a szociális kiadások csökkentése is. A szociális kiadásokat már a második Gyurcsány-kormány elkezdte csökkenteni, de a Fidesz nagyobb fokozatra kapcsolt. Az alsó jövedelmi hányadba tartozóknak egyszerűen nincs képviselete, tőlük nagyobb politikai veszteség nélkül el lehet venni a juttatásokat. 2012 óta például a munkanélküli segély mindössze három hónapig jár.

Gazdasági válság idején azonban a munkanélküli segélyt csökkenteni káros, hiszen a segélyek tompítják a visszaesés negatív hatásait. A munkakeresés időigényes folyamat (három hónap alatt még diplomával is nehéz elhelyezkedni), és a munkanélküliség ellátásokat pont erre az időszakra találták ki: ha munkanélküliek kapnak állami segítséget, továbbra is tudják fizetni a számláikat, több idejük van jó állást találni. Az egész nemzetgazdaság hatékonyságát javítja, ha az emberek a képzettségüknek megfelelő munkahelyen dolgozhatnak.

A munkanélküliségi ellátások stabilizáló hatását gyakorlatilag mindenhol felismerték, még az állami beavatkozásoktól hagyományosan ódzkodó Egyesült Államokban is növelték a segélyeket a válság ideje alatt.



A munkanélküli segély lerövidítésével párhuzamosan indította el a Fidesz saját, a korábbinál nagyjából kétszer nagyobb közmunkaprogramját, amivel több embernek adnak kevesebb pénzt.

A KSH legfrissebb, 2014 januári adatai szerint a közmunkaprogramban majd kétszázezren vesznek részt, ők átlagosan bruttó 78 462 forintot keresnek: ehhez képest a minimálbér 101 500 forint. De nem csak méretében hozott újat a Fidesz közmunkaprogramja, minőségében is. 2009-ben a közmunka még csak a legiskolázatlanabbakra és a tartós munkanélküliekre vonatkozott, ám 2011-től már bekerülhetnek olyanok is, akik iskolázottabbak – akár diplomások – vagy nem annyira tartósan munkanélküliek. Míg az ÚMP-ben még voltak szociális elemek és próbálkozások arra, hogy a közmunkásokat visszavezessék a valódi munkapiacra, ennek ma már nyoma sincs.


Vagy közmunka, vagy semmi. De mi a baj ezzel?

A közmunkaprogramot annak, a nagyjából egymilliós körnek találták ki, akik korábban segélyből éltek. Ők jellemzően alacsonyan képzettek és tartósan munkanélküliek. A közmunkaprogram célja nem pusztán kiadások csökkentése vagy a statisztikák javítása. A kormányzati elképzelés szerint az emberek aktivitásra kényszerítése önmagában jó dolog. Ha ugyanis a gyerekek azt látják, hogy apu minden reggel felkel és elmegy dolgozni, az teljesen más, mintha csak otthon ülne és várná a segélyt, ennek pedig hosszú távon lehetnek társadalmi hatásai.

Ha a célokkal még egyet is értünk, a megvalósítás már problémásabb. Az eredeti elképzelésekkel szemben mára egyre több az olyan közmunkás, aki az elmúlt pár évben vesztette el a munkáját, szakképzettsége, vagy akár felsőfokú képzettsége van, a programot pedig nem nekik találták ki. A közmunkaprogram jelenlegi formájában kiszakítja a normális munkarendszerből az embereket, nem segíti a munkaerőpiacon való elhelyezkedést.

A munkanélküliséget alapvetően a gazdasági ciklusok befolyásolják, ezzel – foglalkoztatáspolitikai oldalról – nehéz bármit is kezdeni. Amivel viszont lehetne segíteni a munkanélkülieken, az a mobilitás növelése illetve az átképzés. Sokszor előfordul ugyanis, hogy munkahelyek vannak, de nem ott, ahol a munkanélküliek, vagy pedig nem olyan munkára van igény, mint amilyen képzettségű a munkaerő. (Jelenleg is több, mint 50 ezer állás betöltetlen az országban). Azok a – jellemzően nyugati és skandináv – országok, ahol magas a foglalkoztatottság, sikeres továbbképző programok működnek. A pénzt arra költik, hogy a munkaügyi központok úgy működjenek, mint egy fejvadász cég, és valóban segítsék az álláskeresést. Felmérik, ki milyen képzettséggel rendelkezik, tudják, milyen betöltetlen álláshelyek vannak, így a megfelelő továbbképzőprogram elvégzése után el tudnak helyezkedni a munkanélküliek. A nemzetközi tapasztalatokkal viszont a közmunkaprogram szembemegy: helyben van, nincs képzés, és sokszor valódi munkavégzés sem. Tény, hogy ahol legnagyobb számban vannak közmunkások, ott nincs más munkalehetőség, ám a programnak egy olyan eleme sincs, amely javítaná az abban szereplők munkaerő-piaci helyzetét, így nem is várható, hogy ezeken a területeken munkahelyek létesüljenek. Jellemzően a KKV-k lennének azok, melyek fel tudnák szívni őket, de a kormányzat csak szavakkal támogatja őket, az ágazat évek óta képtelen a bővülésre. Azzal az államigazgatásban is tisztában vannak, hogy valódi áttörést az átképzés jelentené. A megfelelő képzési programok beindításához viszont egész egyszerűen nincs megfelelő apparátus. Amíg pedig nincs garancia arra, hogy az átképzettek munkához jutnak, nem éri meg vesződni a programok létrehozásával. Megoldást talán az jelentene, ha lenne sok olyan kis mintaprojekt, amely sikeres, és azok aztán elterjedhetnének.


Drága csapdába esett közmunkások

A közmunka-helyeket legtöbbször létre kell hozni, ez pedig komoly költséget jelent. Probléma, hogy a közmunkák jellemzően nem produktív munkák, nem járulnak hozzá a gazdaság bővüléséhez. Az is előfordul, hogy tényleges munkahelyeket szüntetnek meg az önkormányzatok, hogy aztán közmunkásokat vegyenek fel a helyükre, ez gazdasági szempontból szintén káros. De az a legdrágább mozzanat, hogy nincs visszaáramlás a munkaerőpiacra: ez a folyamat hosszú távon nem fenntartható. „Ahelyett, hogy ambulanciákat működtetnénk, elfekvőket tartunk fenn, amiben ezek az emberek így tengődnek” – jellemezte a helyzetet egyik forrásunk.

A 2010 előtti rendszert azért bírálták, hogy szegénységi csapdát tart fent: a segélyezettek képzési és munkalehetőség híján nem tudtak kitörni a segélyezett létből. Ők most közfoglalkoztatási csapdába kerültek. Előfordulhat, hogy valamennyivel többet visznek haza mint korábban, de képzés csak mutatóba van, és munkapiaci helyzetük nem javult, sőt. A felmérések azt mutatják, a közmunkás létből nehezebb kitörni, mint a segélyezésből. Ez magyarázható azzal, hogy a közmunkaprogram jobban megtalálja nehéz helyzetben lévőket, valószínűbb azonban, hogy az ösztönzőkkel van baj. A közmunkás a kapott bérből valahogy eltengődik, de a napi nyolc órás munka mellett nincs ideje állást keresni vagy képzésre járni.


Versenyszféra

2013 végén megugrott a foglalkoztatottság a versenyszférában is; főleg a feldolgozóiparban és az építőiparban volt élénkülés. A feldolgozóipart gyakorlatilag az újonnan létesült autóipari beruházások jelentik, az építőipart meg az állam. Noha az építőipart hagyományosan versenyszféra részeként kell kezelni, a szektor valójában az állami beruházások miatt lódult meg. Most ért véget az uniós költségvetési ciklus a pályázatok mostanában érnek a megvalósulási szakaszukba: a beruházások tehát nem is a magyar, hanem európai pénzből valósulnak meg. Ebből egyrészt az következik, hogy ha a mostani pályázatok kifutnak, visszaesésre lehet számítani.

A másik, ennél nagyságrendekkel nagyobb probléma, hogy a bővülésnek nincs bázisa.

Valódi, munkahelyteremtő bővülésre abban az ágazatban lehet számítani, ahol növekedés van. Ahogy korábbi elemzésünkben bemutattuk, ma nem látszik, hogy melyik szektor lehetne a gazdasági bővülés alapja, és ez az igazi probléma. Ha a kormányzati szándékokból indulunk ki, az ipar kerül a középpontba, ezért növelték például a szakmunkás képzés arányát az oktatáson belül. A feldolgozóipar viszont jellemzően gépiesített szektor, nem annyira munkaintenzív (a munkaintenzitás azt jelenti, hogy egy százaléknyi GDP-növekedéshez hány munkaórára van szükség), mint például a szolgáltatások. Ráadásul a feldolgozóiparban jellemzően Kína vagy Vietnam a valódi versenytársak, velük viszont sem bérek, sem munkafeltételek terén nem tudunk előnybe kerülni – remélhetőleg nem is akarunk.


mezogazdasagon_kivuk_fogl


Munka Törvénykönyve

A 2012-ben elfogadott új Munka Törvénykönyve a legnagyobb változás 1992 óta a munka világának szabályozásában. Arról, hogy szükség volt-e a változtatásokra megoszlanak a vélemények. A kormányzati álláspont szerint az új szabályozás rugalmasabb a munkapiacot hozott létre és egyszerűbbé tette a foglalkoztatást. A kritikusok szerint nem volt szükség új törvényre, a korábbi szabályozás is kellő rugalmasságot biztosított. Most csak annyi történt, hogy megnyirbálták a munkavállalók jogait, nehéz helyzetbe hozva a korábban sem túl erős szakszervezeteket is. A témában azóta készült kutatások mindenesetre azt mutatják, hogy a munkáltatók nem élnek az új szabályozás adta lehetőségekkel: a törvény hatása a munkapiacra tehát korlátozott.


nyilvantartott_allaskeresok


Irány a munkapiac!

A kormány több intézkedést is hozott, melyek egyértelmű célja az inaktívak visszaterelése a munkaerőpiacra:

csökkentették a korkedvezményes nyugdíj-lehetőségeket, felülvizsgálták a rokkantsági ellátásokat és bevezették a gyed-extrát.

Ezek nagy előrelépésnek számítanak a foglalkoztatáspolitika szempontjából, és akár már rövid távon érezhető hatásuk lehet.

A kormány az oktatásba is belenyúlt, szűkítette a felsőoktatás lehetőségeit, és komoly hangsúlyt kapott a szakképzés. A duális szakképzés bevezetése (az érettségi mellett kapjanak szakmát is a végzősök) jó ötlet lenne, sok más helyen is működik. A lényeg az lenne, hogy ne csak szakmát kapjanak a tanulók, hanem mellette tanuljanak meg tanulni is: az alkalmazkodási képességnek kiemelkedő szerepe van, hiszen nem lehet tudni mire lesz kereslet tíz év múlva. A megvalósult szakképzési rendszer viszont nem működik, annyira lecsökkentették az általános tudást adó órák számát, hogy gyakorlatilag visszaléptünk negyven évet.

Bérek

A jövedelemadó egykulcsossá tétele egyenlőtlenül nyúlt bele jövedelmi viszonyokba. A jól keresők többet keresnek, és ez is volt a kormányzat célja. Szerették volna emelni – és legalizálni – a magasabb jövedelmi hányadba tartozók bérét: az egykulcsos adó egyfajta „diplomás itthon tartó program”.

Az alacsony keresetűek viszont kifejezetten rosszul jártak, az ő keresetük csökkent az egykulcsos jövedelemadó miatt. Ezért meg kellett emelni a minimálbért is, ami egy jól hangzó intézkedés, ám pont azokat érinti rosszul, akiknek kedvezni szeretne: a legalacsonyabb státuszúak foglalkoztatását visszafogja, a vállalatoknak egyszerűen nem éri meg újabb embert felvenni – túl drága.

Sok nyugati országban nincs általános minimálbér, hanem ágazati megállapodások vannak. Ez azért jó, mert egy ágazati visszaesés, lehet úgy kezelni, hogy csak ott nem nő a minimálbér, míg más szektorokban igen. Máshol bevált az a módszer is, hogy a minimálbérre alacsonyabb terhek rakódnak. Ha a minimálbér magas is az átlagbérhez viszonyítva, a munkáltatónak kevesebb járulékot kell fizetnie, így inkább felvesz még egy embert.

Elvándorlás

Noha a kivándorlás nem foglalkoztatáspolitikai kérdés, visszatérő vád a kormánnyal szemben, hogy 2010 óta soha nem látott mértékben hagyják el Magyarországot a reményüket vesztett munkavállalók. A migrációs hullámban az első ugrást a 2004-es EU-csatlakozás jelentette. Egyrészt könnyebb volt külföldre menni, másrészt a csatlakozás sok, már addig is létező munkaviszonyt legalizált: sokan már korábban is külföldön dolgoztak, a csatlakozás után ők megjelentek a statisztikákban is. 2007-ig nem igazán érte meg külföldre menni, a megszorítások hatására azonban változott a helyzet. Azóta lassan emelkedik a kivándorlók száma, a folyamat aztán 2011 után felgyorsult, és egyre többen mennek külföldre, már százezer fölé nőtt a kivándorlók száma. Régiós összehasonlításban még mindig alacsony a kivándoroltak aránya, Lengyelországból vagy Romániából is sokkal többen mentek külföldre dolgozni; mi mostanában kezdjük elérni a középmezőnyt.

régiós_fogl


Régiós összehasonlításban sem állunk jól

A volt szocialista országok jelentős lemaradásban vannak a foglalkoztatottság terén a nyugathoz képest. Ennek legfőbb oka a részmunkaidős munkahelyek hiánya, ami főleg a nőket érinti hátrányosan. A másik terület, ahol nagyon leszakadtunk, az a legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezők foglalkoztatása. Ez az a nagyjából egymilliós kör, akiknek a közmunkaprogram szólna. Itt válnak láthatóvá azok a hiányosságok, melyeket a közmunkaprogramból hiányoltunk. A nyugati munkaügyi rendszerek sokkal fejlettebbek, mint a magyar. Egy német, aki csak általános iskolát végzett valószínűleg sokkal több mindenhez ért, mint egy hasonló végzettségű magyar: több képzésben vett részt, több tudással rendelkezik, így sokkal nagyobb eséllyel talál állást is. Minél magasabb végzettsége van valakinek, annál jobbak az esélyei a munkapiacon, nálunk pedig még mindig alacsony a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a nyugat-európai országokhoz képest. A cikk elején részletezett hibás döntések vezettek el odáig, hogy még régiós szinten is lemaradtunk.


Mi jön ezután?

Az Egyesült Államok, Németország már túl van a válságon, az export javulásával a foglalkoztatottságben némi bővülés mindenképp várható  elkövetkezendő években. Amíg azonban nincs valódi növekedési potenciál a gazdaságban, addig érdemi változásra a foglalkoztatás területén sem kell számítani. Ebből az is következik, hogy a javulás nem lesz egységes, az ágazati és területi különbségek fennmaradnak.


allaskeresok_aranya_terkep

Ha a választások után a Fidesz folytathatja a kormányzást, foglalkoztatáspolitikáján várhatóan nem változtat érdemben. Talán növekednek majd a képzési programok, de a hangsúly a közmunkán marad, és az oktatásban is a szakképzés orientációja lesz a meghatározó.

A jelenlegi rendszerben – rendes gazdaság és valódi szociálpolitika nélkül – nincs kiút a tartósan munkanélkülieknek. A válság, a hitellehetőségek beszűkülése pont azt a „szürke zónát” sújtotta leginkább, ahol az alacsonyan képzettek jutottak munkalehetőséghez. Ennek következménye az elszegényedés: jelenleg Magyarországon több mint három millióan számítanak szegénynek. Az igaz, hogy azok az országok, ahol sikerrel alkalmazzák az egyénre szabott segítő programokat, nem szembesülnek ilyen tömegekkel, ám ez nem jelenti azt, hogy próbálkozni ne lehetne. Különben az országra ha összeomlás nem is, de lassú lecsúszás vár, a mostaninál is ijesztőbb méretű elszegényedéssel, ahonnan visszajönni már roppantul nehéz.