Egy mezért és egy Eb-ért összekovácsolták a röplabdás társadalmat

Fotó: CEV / David Silverman / CEV / David Silverman

-

HÁTTÉR

A magyar női röpisek olyat tettek, amit 27 évig egyik röplabdás válogatottunk sem: végre kijutottak egy világversenyre. A csapatot égbe repítő pontot nem ők ütötték be, de jobban ünnepelték, mint az, aki elkövette. Anyagi elismerésük nagyon messze van attól, amit mondjuk az aranylábú fiaink kaptak volna: csak a mez lett az övék, amiben az Eb-re jutottak, de így is boldogok. Az utolsó magyar sikerek klasszisát Torma Ágnest és a mostaniakért sokat tevő Sándor Renátát kérdeztük az ébredező magyar röplabdáról.


„Már a selejtező menetrendből tudtuk, hogy a franciák félnek tőlünk, az ellenünk vívott meccset ugyanis a harmadik körre rakták házigazdaként, tehát ezt szánták egyfajta döntőnek” - így érzékeltette a VS-nek a Stuttgartban röplabdázó Sándor Renáta, hogy a 27 éves magyar mosolyszünet ellenére sikerült némi tekintélyt építeniük az utóbbi években. Az Eb-re jutáshoz csoportgyőzelem kellett, a három ellenfelet két tornán kellett felülmúlni. Az elsőt az európai ranglistán 12. franciák, a másodikat az izraeliek (16.) rendezték, a svéd együttes (26.) volt a harmadik riválisa a magyaroknak (20.). „Nagy szerencse, hogy a csoportunkba két olyan erős ellenfél került, akit tavaly a vb-selejtezőkön egy-egy bravúrral, 0:2-ről fordítva sikerült legyőzni. Elhittük, hogy legyőzhetőek” - mondta a sorsdöntő utolsó győzelmet 17 ponttal segítő röpis. - - A két bravúr most is sikerült, az első tornán 3:1 Izrael és 3:0 a házigazda franciák ellen, és a svédek ellen sem hibáztak a magyarok (3:1). „Nagyon fontos volt lélektanilag, hogy első helyen fordultunk a második körre.” Annak az elején azonban visszavágtak a franciák (1:3) – „Bevetettek négy új játékost, ez bejött nekik”, de ettől sokkal nagyobb baj volt másnap az Izrael elleni vereség (1:3). Utolsó esélynek az addig nyeretlen svédek legyőzése maradt, majd a szurkolás a franciáknak, hogy a teljes körbeveréshez győzzék le a házigazda Izraelt (melynek az első körös magyarok elleni vereség mellett négy győzelme volt), ráadásul ezt a magyar elsőséghez 3:0-val kellett megtenniük. A sorsdöntő meccsre nem sok erejük maradt. „Ez volt a legszenvedősebb meccs, mindenki holtfáradt volt az utazásokkal teli erőltetett menettől. Aznap reggel kihagytuk az edzést, lementünk a tengerpartra, és csak lazítottunk, ez bejött. De így is a cseresarok tartotta a lelket a csapatban, végigszurkolták. Nélkülük síri csendben kellett volna játszani, nagyon kellett a hangjuk, hogy kioldjon minket, mert rágörcsöltünk a meccsre.” A csapategység azzal együtt is kiváló, hogy az év eleji kapitányváltás után nagy harc volt a játékosok között: „Páran összezuhantak, hogy nem fértek bele a keretbe, de amikor visszajöttünk az első körről Franciországból, ugyanolyan lelkesedéssel jöttek az otthoni közös edzésre, ezt nagyon becsülöm bennük.” - -   A győzelem után jöhetett a szurkolás a franciáknak, akinek csak a 3:0 volt jó Izrael ellen, hogy a magyarok mögött másodikként elérjék a pótselejtezőt. „Az utolsó percben majdnem kitéptük a hajunkat, amikor 0:2 után Izrael feltámadt. Tudtuk, ha a franciák elvesztik a harmadik szettet, összetörnek, nem hajtanak tovább, és Izrael egy győzelemmel simán megnyeri a csoportot. Senki nem emlékszik az utolsó francia pontra, amivel 3:0 lett, úgy őrjöngtünk, és sírtunk. Jobban örültünk, mint a franciák a pályán, az izraeli nézők meg teljesen kiakadtak ránk.”

A jászberényi születésű játékos a siker mögé több okot is elhelyezett, közülük a márciusban kinevezett belga szövetségi kapitányt emelte ki. „Jan De Brandt teljesen új irányt mutatott az edzéseivel. Igazából újra kellett tanulnunk a röplabdát az első hetekben, annyira más stratégiái voltak” - hozzátette, elődjét Hollósi Lászlót is remek szakembernek tartja, leváltását nem is értette, igaz, a döntésbe játékosként nincs beleszólása. „Fontos volt, hogy ezúttal Horváth Dóra (azeri klubjával idén bronzérmet nyert a BL-ben - a szerk.) és Liliom Rita is elvállalta a válogatottságot. Emellett nagy motiváció volt maga a sorsolás (ami korábban mindig túl erős csapatokat hozott), mindenki érezte az esélyt: márpedig egy Eb-szereplés mindenkinek jól mutat az önéletrajzában, akárhanyadik helyen végzünk.” Sándor Renáta hangsúlyozta, már a tavalyi vb-selejtezőn való továbbjutás is jelezte, hogy a csapat előrébb jár, és közben az anyagi háttér is javult.„Magas szintű edzőtábort tudtak biztosítani, több szponzorunk is van, és azt hallottam, az izraeli siker máris újabbakat hozott.” Olyan nagy ugrást azért nem kell elképzelni, az Eb-re jutás egy cseppet kevesebbet jelent a röplabdásoknál, mint amennyit mondjuk a fociválogatottnál jelentene. „Anyagi elismerést nem hoz, az utiköltségeinket fizetik továbbra is az edzőtáborokba, illetve most megkaptuk a teljes garnitúrát, amiben szerepeltünk, ezt eddig mindig vissza kellett adni.” Anyagi helyett más síkokon nőtt az elismerés: „Többen is hívtak, sporttévék, rádiók foglalkoznak velünk. Jó érzés a hosszú évek óta tartó csend után, hiszen nekünk már egy fél oldal is jól esik a Nemzeti Sportban, de nem szabad elszállni. Kicsit kiélvezzük, de tudjuk, hol a helyünk. Ami ettől is fontosabb, hogy a lelátón kezdenek megjelenni a szurkolók, most Izraelben, tavaly Horvátországban és a Savaria-kupán is kaptunk hangos támogatást, ez nagyon jó érzés volt. Úgy érzem, összekovácsoltuk az egész röplabdás társadalmat.”

- -

A három évtizeddel ezelőtti, utolsó jelentős válogatott sikerek egyik kulcsembere, a kétszeres olimpiai negyedik, háromszoros Eb-bronzérmes, egyszeres Eb-ezüstérmes Torma Ágnes így fogadta a sikert: „Bízunk benne, hogy ez egy felfele futás első lépcsőfoka, ennek szívből örülnék, hiszen jómagam is elég sok mindent tettem a röplabdáért. A siker szerencsével született, de csak azoknak van, akik tesznek érte.” Az összesen 7 Eb-n négy vb-n és három olimpián részt vett játékos azért hozzátette:„Régen egy ilyen eredménnyel az életben nem jutottunk volna képernyő elé. Most persze jó ez, mert végre szóba kerül kicsit, hogy mi is az a röplabda.” Az is eszébe jutott, ahogy 1979-ben elintézték őket itthon: „Épp ma nevetgéltünk azon egy barátommal, hogy amikor egy szettel lemaradtunk az Eb-n a harmadik helyről, akkor a magyar sportvezetés már nem is fogadott minket. Most azt hiszem, mindenki tapsolna reggeltől estig egy negyedik hely után.” Azt ugyanakkor elismerte: „Végre elindult a sportvezetésben egy új fuvallat a szövetség megújítása után, egy kicsit a röplabda szárnyai alá nyúltak.” Úgy gondolja, a 27 éves szünetben vastagon benne van a sportág vezetése is: „Ez a vezetés egészen idáig a jó melegben dagonyászók egyike volt.” - - A legnagyobb hibát az egész magyar sportvezetésnek, azon belül a röplabda első embereinek rótta fel: „Teljesen elfelejtették, hogy a világ egyik legpopulárisabb sportágáról van szó, erre igenis lehetne alapozni, akár Orbán Viktornál, akár Gyurcsány Ferencnél kell kilincselni. Nem tudok kimenni úgy Görögországban egy strandra, hogy ne legyen 28 strandröplabda pálya. De a saját pályafutásomból említhetném Németországot, ahol már 30 évvel ezelőtt egy 6 ezres városnak olyan 8 ezres csarnokot építettek, hogy a szeme kifordul az embernek, vagy beszélhetnék a hihetetlen pénzdíjakról.” Úgy érzi, vigyáztak rá, hogy se a szövetség, se a válogatott közelébe ne kerüljön oda, és már nem is reméli, hogy megkeresik, de azért elmondta, mit lehet átvenni a maiaknak a régiektől. „A csapatszellem és a játék iránti teljes alázat alapszabály. De ott van az is, hogy voltak olyan éveink, amikor napi 8 és fél órát edzettünk, és sokszor utána is ott maradtam falazni.” A maiak edzésidejéről nem akart nyilatkozni: „Ebbe nem akarok belemenni, mert az mások sértegetése lenne.” Még egy dologra azonban felhívta a figyelmet: „Eljutottunk oda, hogy nincsenek példaképei a játékosoknak, ezen is változtatni kellene. Előfordult, hogy felhívtam a szövetséget, és nem tudták, ki vagyok.” Szembesítettük vele, hogy a cikk íráskor éppen a szövetségtől javasolták az ő megkeresését, elismerte, hogy ebben is javult a helyzet. Végül még két megjegyzéssel egészítette ki az eddigieket: „Hagyni kell, hogy újra legyenek egyéniségek a csapatban, akkor lesz újra magyar röplabda. Nálunk ez így volt, és ott voltak az egyéniségeket kiegészítő gürizősök is. A másik pedig, hogy soha nem szabad feladni, a mi időnkben rengeteg sikerünk született 0:2 után, amikor már rajtunk kívül senki nem hitt benne.”