Egy hónapnyi halasztgatás után elindult a Dragon űrhajó

-

Az első magán-teherűrhajó végre elindulhatott a nemzetközi űrállomásra 2,3 tonnányi rakományával.


Az eredetileg tervezettnél egy hónappal később elindították a Dragon teherűrhajót, a SpaceX társaság űrjárművét a floridai Cape Canaveral űrrepülőtérről. A Dragon teherűrhajó 2,3 tonna utánpótlást szállít a Föld körül keringő nemzetközi űrállomás (ISS) legénységének. Az űrjármű az eredeti tervek szerint március közepén indult volna az ISS-re, de technikai problémák miatt többször is elhalasztották a startot. Legutóbb hétfőn, amikor a Falcon 9-es hordozórakéta első fokozatából szivárgott a hélium, de a földi hiba előtt már az ISS egy komoly, csak űrsétával kijavítható számítógéphibája is bizonytalanná tette a SpaceX Dragon felbocsátását. A Dragon a tervek szerint vasárnap ér célba, és május 18-án indul vissza. A teherűrhajónak ez a harmadik küldetése abból a tervezett legkevesebb 12 misszióból, amelyre a SpaceX a NASA-val 1,6 milliárd dollárra szerződött.