Egy góllal kaptak ki a kézis srácok Csehországtól

Fotó: MTI / Kovács Anikó / MTI / Kovács Anikó

Vereséggel kezdte szereplését az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott a gyöngyösi Provident Kupán: Mocsai Lajos csapata egy góllal kapott ki pénteken a cseh együttestől.


A magyarok jutottak gyorsan kétgólos vezetéshez, de a csehek fordítottak, és onnantól gyakorlatilag végig kézben tartották a mérkőzést. Az első játékrészben ötgólos hátrányban is volt a magyar együttes a nem túl hatékony védekezés és a kihagyott ziccerek miatt, ezzel együtt a különbséget a szünetig kettőre sikerült csökkentenie. A második játékrész kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, a magyarok 22-22-nél egyenlítettek, majd egy-két góllal vezettek a csehek, de 27-27-nél újból lehetőség volt a fordításra. A hajrában azonban megint a csehek játszottak koncentráltabban. Mocsai Lajos a Magyar Kézilabda Szövetség Facebook-oldalának nyilatkozva elmondta: nem volt elégedett az első félidővel, ahogy a védekezéssel és a támadásban mutatott játékkal sem. „Ebben a felállásban ez volt az első mérkőzésünk, szünet után felvettük a ritmust, de a végjátékban alulmaradtunk. A következő két mérkőzésnek és az Eb-ig hátralévő további edzéseknek is megvan a feladata, azért dolgozunk, hogy erőn felül teljesítve továbbjussunk a csoportból” – mondta a kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Csehország-Magyarország 29-28 (15-13)