Egy autista gyereknek nincs helye egy normál iskolában

Fotó: Abcúg / Hajdú D. András

-

Egy látás- vagy hallássérült gyereknek még van esélye, hogy épekkel tanuljon együtt, de egy autistának vagy egy figyelemzavarosnak már minimális. Még az integrált oktatás mellett elkötelezett iskola vezetője se látja értelmét, hogy autista gyerekeket befogadjanak az intézménybe. Eközben egy, a témában meglehetősen jártas, egy autista kisfiút nevelő édesanya szerint gyereke rettentő sokat kapott egészséges társaitól, amíg ki nem rakták őket az iskolából.


A magyar oktatásban nincs egységes integrációs elv a sajátos nevelési igényű gyerekekre, minden iskola úgy integrál, ahogy tud és ahogy akar. A valamilyen szempontból sérült gyereket nevelő szülők azt szeretnék, hogy gyermekeik az integrált iskolákban minél több motivációt kapjanak, de az intézmények nem minden esetben tudják ezt biztosítani. Igaz, nem is nagyon próbálkoznak vele. Angliában a fogyatékkal élő gyerekek 90 százaléka – Magyarországon 69 százalék – integrált általános iskolai oktatásban részesül, de nemcsak az iskolák, a kormány is támogatja az integrációt évi 18 millió fonttal írja az Abcúg.


A 2015/2016-os oktatási adatok szerint, az előző évhez képest 3,6 százalékkal nőtt az általános osztályokban integrált SNI-s gyerekek száma. Ezekhez az adatokhoz azért hozzá kell tenni, hogy sajátos nevelési igényűnek számít minden olyan gyermek, aki testi-, értelmi, beszéd- vagy halmozottan fogyatékos, tehát ebbe a csoportba tartoznak a diszlexiások, diszgráfiások és diszkalkuliások, akiknek az integrációja jóval kevesebb eszközt és speciális ellátást igényel. A mozgáskorlátozottak, látás- és hallássérültek esetében már összetettebb kérdés az integráció, hiszen az iskolának rendelkeznie kell speciális eszközökkel, konduktorral vagy konduktív csoporttal. Az autista, figyelemzavaros gyerekek integrációja okozza a legtöbb konfliktust, mert míg a szülők azt szeretnék, hogy gyermekeik az ép gyerekekkel egy osztályba járjanak, hogy gyorsabban fejlődjenek, addig az iskolák inkább speciális intézményekbe küldenék őket.


Ha állandóan kísérgetjük, bögyörgetjük őket, az nem integráció

Amikor megérkeztünk a szegedi Fekete István Általános Iskolába, egy, több szobás helyiségbe vezettek minket, ahol a mozgássérült gyerekek nagy labdákon játszottak, hangosan nevettek. Egy bot és keret nélkül járó kisfiú odajött hozzánk, és, hogy meg tudjon állni belekapaszkodott a pulóverünkbe, de amikor a kísérője emlékeztette, hogy ilyet nem szabad csinálni, akkor azonnal elengedett, közben visszanyerte az egyensúlyát, és izgatottan mesélni kezdte, hogy hamarosan indulnak úszni.


Konduktív szobában fejlesztik a mozgássérült gyerekeket


Az iskola 26 éve integrál hallás-, látás- és mozgássérült gyerekeket. Az integrációt egy 15 fős konduktív csoportban kezdik, ahol a gyerekek egy évet töltenek, ezután szakértői véleménnyel megállapítják, hogy mely tantárgyakból integrálható nagy létszámú osztályba a gyermek. Vannak olyan diákok, akik teljesen beolvadhatnak az osztályba, tehát minden órát együtt tölthetnek az egészséges társaikkal, míg a konduktív csoport egy része csak azokon az órákon vehet részt, amelyekhez ők is érdemben tudnak hozzászólni, a többi tantárgyat konduktorok segítségével a speciális csoportban tanulják.

Papp Eszter, az iskola konduktora szerint az integrálást sem lehet ész nélkül csinálni:

„Az integrációról azt gondoljuk, hogy csak betesszük a gyereket a csoportba, és ott majd csinál valamit. Ugyanakkor azzal, hogy én ott ülök mellette, azzal megint nem integrálok. Ha állandóan kísérgetjük, bögyörgetjük őket, az nem integráció.”

Szerinte a konduktív csoport nagyon fontos ahhoz, hogy az iskola képes legyen együtt nevelni, mert így kísérhetik pontosan végig magát a folyamatot, de már a csoport meglétét önmagában is integrációnak tekinti, hiszen a gyerekek a csoportos foglalkozásokon tanulhatnak egymástól, motiválhatják egymást.

Az egyik mozgássérült kislány apukája azt mondta, hogy azért íratta integrált iskolába a kislányát, mert szerette volna, ha Virág látja, hogy milyen a helyes járás, és ez őt is arra sarkallja, hogy lábra álljon. Az apuka szerint, ha a kislány csak mozgássérült gyerekekkel van együtt, akkor ő is inkább beleül a kerekesszékbe, mert nincs, ami motiválja.

Az iskola az évek alatt egy jól működő rendszert épített ki, a mozgássérült gyerekeket busz szállítja, napi rendszerességgel járnak úszni, a hallás-és látássérülteket utazó gyógypedagógus segíti, mindezt elsősorban nem az állam biztosítja, hanem a különböző pályázatok és az alapítványi támogatások.


A mozgássérült gyerekek közül, aki akar, járhat hetente kétszer vízi tornára, amit az iskola biztosít számukra


A budapesti Tamási Áron Általános Iskolában és Német Kéttannyelvű Nemzetiségi Gimnáziumban csak nemrég kezdődött meg integráció a Pető Intézet közreműködésével. Ez a kezdeményezés Hajnal Gabriella igazgatónő nevéhez fűződik, aki a Pető Intézetben járva azt tapasztalta, hogy sokszor a jó képességű gyerekeket visszahúzzák az esetlegesen súlyosabb fogyatékossággal élő gyerekek, ezért úgy döntött, hogy beveszi az ilyen diákokat. Így került hozzájuk elsőként Rafi, a mozgássérült, ma már 9. osztályos fiú, akit azonnal befogadott az osztályközösség.

„A nevelési elveimnek az egyik legfontosabb alapköve, hogy az én gyerekeim is együtt tudjanak élni egy ilyen helyzettel, és azt, gondolom, hogy ez itt nagyon működik. Rafit az első perctől kezdve elfogadták. Nem tekintik őt fogyatékkal élőnek, mindenhova viszik magukkal a bulitól kezdve, mindenhova” – meséli az igazgatónő.

Rafit kerekesszékében ülve felelteti szóban az egyik tanára a folyosón, amikor ráakadunk. Rafi nemcsak az elmaradt feleltetés miatt mosolyog, ő mindig ilyen jókedvű. Rögtön meg is jelenik a két legjobb barátja, akik mint két testőr állnak Rafi mellett. A fiúk azt mondják, nem azért segítenek, mert kell, hanem mert ők tényleg kedvelik Rafit, iskolán kívül is találkoznak, moziba is együtt járnak.


Rafit a két barátja mindenhova kísérgeti, de a fiú állítása szerint az osztály többi tagjával is jó a viszonya


Az iskolában nem Rafi az egyetlen, akit sem a tanárok, sem a diákok nem tekintenek fogyatékkal élőnek. Róza, a féloldalára izommerevséggel küzdő kislány szinte észrevehetetlen a harminc nyüzsgő gyerek között. A szőke hajú kislányt a tanár mutatja meg nekünk, de csak ha közelebb megyünk, látjuk meg, hogy az egyik karját kicsit mereven tartja.

„Teljesen természetes, hogy itt van, úgyhogy nem fogtok látni semmit, mert teljesen befogadták. Ma már én sem gondolok úgy rá, mint egy speciális igényű gyerekre” – mondja Róza tanára, aki fél évig havi rendszerességgel járt a Pető Intézetbe kollégájával együtt, hogy felkészüljenek a most 2.-os kislány érkezésére.


Rózát néha figyelmeztetnie kell a tanár úrnak, hogy használja a sérült kezét is, de az órai feladatokat önállóan végzi


Az, hogy a gyerekek ilyen elfogadók a sérült társaikkal, annak is köszönhető, hogy az iskola önkéntes alapon egy hétre elküldi a 11.-es osztályosokat közösségi munkákra, olyan helyekre, mint a Pető Intézet, a Vakok és Gyengénlátók Intézete vagy Magyarmecskére a roma településre. Az iskola tehát az integrációt a többségi gyerekek nevelésében épp olyan fontosnak tartja, mint azt, hogy jó képességű gyerekeket emeljenek ki a Pető Intézetből.


Mindenkit nem lehet integrálni

„Azt gondolom, hogy igenis szükség van a speciális iskolákra, mert vannak olyan figyelemzavaros és értelmi fogyatékossággal küzdő gyerekek, akik nem képezhetők ezekben az úgynevezett közösségi iskolákban. Nekik nem jó. Hiába ül itt, hiába aranyos és hiába őrizzük meg, nem fejlődik, nem kapja meg azt a speciális képzést, amire neki szüksége van.” – mondja az iskola vezetője.

Pontosan ezzel a kijelentéssel megy szembe egy autista kisfiú anyukája, aki egy olyan módszer elterjesztésével foglalkozik, ami lehetővé teszi, hogy az autista gyerekek is, akár egy harminc fős általános osztályban is boldogulhassanak. Az ő fia elsőként vett részt ilyen oktatásban, ahol úgynevezett árnyékpedagógus segítette a kisfiút a tanórákon, ott ült mellette, és ha a fiú lemaradt a tananyaggal vagy nem értett valamit, akkor elmagyarázta, de a kisfiú indulatait is ő kezelte. Ahhoz, hogy a fia bekerülhessen egy ilyen osztályba, fel kellett készíteni magát a befogadó osztályt és a szülőket is.

A fiút imádták az osztálytársai, és még csak nem is az anyáskodó kislányok fogadták be köreikbe, hanem a rossz, eleven fiúk, akik barátjukként védelmezték az autista kisfiút. Sajnos, az árnyékpedagógus állandó jelenlétét és az ezzel járó sutyorgást, emellett a fiú tantervi lemaradását nem tolerálták a tanárok, ezért a kisfiút végül pedagógusi nyomásra eltávolíttatták az intézményből.

Míg a fiú ebbe az iskolába járhatott, addig az anyuka hatalmas fejlődést látott rajta, hiszen az egészséges gyerekek viselkedésmintáit sajátította el, és maga a kisfiú is azt érezte, hogy ugyanolyan, mint a többiek. Az anyuka nem érti, hogy miért akarják az autista gyerekeket szegregáltan, más autistákkal együtt oktatni, hiszen az autistáknak nem lehet megtanítani, hogy ne kiabáljanak fel, ha nekik arra van ingerük, mert ettől lehet, hogy egy másik társuk megijed, de egy ép gyereknek el lehet magyarázni, hogy ne adjanak ki éles hangokat, mert attól lehet, hogy az autista osztálytársa pánikba esik.

„A magyar oktatási rendszer csak azokat tudja integrálni, akik alkalmazkodóak, nem maradnak le” – mondja az anyuka.

Az autista gyerekek integrációja valóban egy megoldatlan problémának tűnik a magyar oktatásban. Ahogy az autista kisfiú anyukája is említette, nem igazán lehet találni az autistákat jól működően integráló intézményeket. A Humánus Alapítványi Általános Iskolában folyik integráció, azonban nem a hagyományos értelemben, ugyanis itt a figyelemzavaros és autista gyerekeket rakják össze.


Egy autista gyereknek nincs helye egy normál iskolában

Az autista és a figyelemzavaros gyerekek is szeretik az énekórát


Az igazgatónő, Csirmaz Erzsébet azt mondja, hogy ez nem egyszerű feladat, mert az autisták és a figyelemzavarosok olyanok, mint a tűz és a jég, ez viszont elfogadásra tanítja őket, ami a későbbi továbbtanulásuk során nagyon fontos.

Bemegyünk a 6. osztályosok matek órájára, ahol egy teljesen átlagos osztályt találunk, rend van, fegyelmezetten jelentkeznek, ha tudják a választ a táblára írt feladatokra. Két fiú készült csak az érkezésünkre, ők egy lapra ráírták, hogy „Nincs fénykép”, és az arcuk elé tartották. Az igazgatónő megsúgja nekem, hogy mindketten merev autisták, de egy kis idő után ők is megnyílnak annyira, hogy az arcuk elől leeresztik a lapokat.


Egy autista gyereknek nincs helye egy normál iskolában

Így vártak minket az autista gyerekek


Az innen kikerülő diákok nagy része nem speciális, hanem átlagos középiskolákban folytatja tanulmányait, de alapjaiban különböző rendszert és felfogásmódot visznek tovább magukkal. Ebben az iskolában nincs büntetés, csak jutalmazás, amivel motiválni tudják a diákokat a tanulásra. Ha óra közben valamelyik gyerek elfárad, akkor rajzolhat, olvashat vagy zenét hallgathat, és ezt az osztály minden tagja elfogadja, nem bontja meg az óra rendjét. Rendszeresen beszélgetőköröket tartanak, ahol megbeszélik a problémákat, elmagyarázzák, hogy melyik társukkal hogyan kell bánniuk. Az idő múlását az alsó osztályban kártyákkal jelzik, mivel a gyerekeknek nincs időérzékük, ezért a táblára ragasztott színes kártyalapok mutatják, hogy mi után, mi következik, ha pedig teljesítették a nap egyik részét, akkor lekerül az adott kártya a tábláról. Az osztályozás is személyre és képességekre szabott, ami viszont általában már nincs a középiskolákban, ahova a gyerekek tovább mennek, ezért az igazgatónő szerint nem azzal van a baj, hogy az ő iskolájuk nem a hagyományos értelemben integrál, hanem azzal, hogy középiskolai integráció gyakorlatilag nem létezik.