Eddig mindegyik vizsgált toronyház fáklyaként égett volna Angliában

Fotó: AFP / DANIEL LEAL-OLIVAS

-

Több mint száz mintát vizsgáltak meg, mindegyik megbukott. A kormány felszólította az önkormányzatokat, hogy ne várjanak tovább, hanem azonnal cselekedjenek.


A tűzvész óta az eddig megvizsgált épületburkolati minták egyike sem felelt meg a tűzvédelmi előírásoknak. Theresa May a parlamenti képviselőknek azt mondta: 37 körzetben eddig 120 toronyház külső burkolóelemeit vizsgálták meg. Kivétel nélkül mindegyik gyúlékony volt. A kormány ezért felszólítja a helyhatóságokat, hogy ne várjanak a hivatalos központi ellenőrzések eredményére, hanem saját hatáskörükben vizsgálják meg a területükön lévő toronyházakat, és tegyék meg a szükséges intézkedéseket.

A londoni Grenfell Tower 24 emeletes, 127 lakásos észak-londoni toronyházban két hete pusztított a tűzvész. A példátlanul súlyos katasztrófában a rendőrség jelenlegi becslései szerint legalább 79-en vesztették életüket. A nyomozók szerint elképzelhető, hogy a halálos áldozatok tényleges számát soha nem sikerül megállapítani, és nem biztos, hogy az üszkös romok között fellelt áldozatok mindegyikét azonosítani lehet.

A Scotland Yard szerint az épület teljes átvizsgálása akár az év végéig is eltarthat.

A toronyházat a tavaly befejeződött felújításkor külső hő- és esőszigetelő burkolóelemekkel látták el. A lakóközösség érdekképviselete azzal vádolta a kivitelezőt – a Kensington and Chelsea kerület ingatlankezelő cégét –, hogy igyekezett minél olcsóbb anyagokat felhasználni.

Az égő toronyházról készült felvételeken látszik, hogy az alsó szinteken kitört tűz rendkívül gyorsan terjedt felfelé az épület külső falfelületein.

A Camden kerület tanácsa sürgősséggel elrendelte öt toronyház kiürítését, mivel ezeket az épületeket is hasonló anyaggal burkolták. A kiürítési rendelet 733 lakást és csaknem négyezer lakót érint, őket a tanács környékbeli szállodákba, illetve tanácsi ingatlanokban kialakított közösségi szállásokra telepítette a burkolatcsere idejére.

A Scotland Yard vizsgálja, hogy a Grenfell Towerben kitört tűzvész ügyében lehetséges-e vádemelés gondatlanságból elkövetett emberölés címén.