Eddig fiesta!

Fotó: Getty Images / Jamie Squire / Getty Images / Jamie Squire

-

Ma megmutattuk, hogy csak kisiklás volt a hihetetlenül gyenge selejtezősorozat és még mindig mi vagyunk Közép- és Észak-Amerika meghatározó ereje, akivel számolni kell itt a mundialon is. Legalább egy továbbjutásra elég lehet ez a kombinatív, gyors, passzolgatós játék.


Üdv mindenkinek otthon! Gondolom, az Azték Stadion környékén már áll a buli. Mert itt, a brazíliai Natalban lassan tetőfokára hág a hangulat. Találtunk egy remek kocsmát Joséékkal, nem messze az Arena das Dunastól, vagyis a Dűnék Stadionjától, ahol helyenként jó focival behúztuk az első meccset a vb-n. Úgyhogy én is csak addig kunyeráltam el a tulajtól az irodáját, amíg megírom a tudósítást, aztán pörgök is vissza. Mert egyébként már teljesen zöldben áll a kocsma, sőt szinte csak mexikóiakat találni az egész belvárosban. Esküszöm nektek, itt annyian vagyunk otthonról, hogy az valami elképesztő. A hátam borsózott, amikor Kamerun ellen szinte az egész stadion zúgta a himnuszunkat! Mintha csak otthon lettünk volna, mondjuk Guadalajarában. Ráadásul a brazilok is mellénk álltak. Ez persze érthető. Egyrészt, hát apám, amilyen mutatós csajokat mi hoztunk magunkkal Mexikóból, azon még az itteni szamba-fiúknak is felakadt a szeme. Másrészt meg aztán kinek szimpatikus Eto’o és bandája azok után, hogy egy vb előtt, nemzeti érzések és büszkeség helyett azon alkudozott egy egész napot a szállodai szobákba zárkózva Afrikában, hogy mennyi prémiumot kapnak a vb-n?

000_DV1760666_1500

Hát most alkudozhatnak meg számolgathatják a pénzüket! Egész egyszerűen lefociztuk őket, és ha nem megint olyan töketlen bírók fütyörésznek a meccsünkön, mint a tegnapi brazil-horváton, akkor sima három-null a vége legalább. Jó-jó, ők is rúgtak egy meg nem adott gólt, de az egyértelműen les volt. De a mi góljaink! Nevetséges, hogy miket ítéltek! Szegény Dos Santos! Mintha pikkeltek volna rá és elhatározták volna, hogy márpedig ő ma nem rúghat gólt. Már az első sima dugó volt a 11. percben, de aztán az a fejes a második félidőben! Azt hogy nem lehetett megadni? Azt hittem, bevágom mérgemben a pályára az eső ellen felkapott ponchómat! Hát ember, nem ellenféltől kapta a továbbcsúsztatást? Hol itt a les? Az ilyen bíróknak azért nálunk, főleg a határszéli drogbárók városaiban nem sok jót jósolnék. Ezért kicsit izgultunk is, nehogy végül ne találjunk be, vagy kapjunk egy szerencsétlen löketet hátul. Főleg a lelátónak az a része, ahol én ültem, az tiszta pánik volt időnként. (Nem mellesleg, két csodajelmezes fickó mellett szurkoltam végig a derbit. Egyikük egy félmeztelen azték harcosra hajazott pompázatos tolldíszével, másikuknak meg akkora sombrero volt a fején, hogy még én is aláfértem a szakadó natali esőben. Szóval aggódtunk kicsit, de aztán amikor Oribe Peralta (ugye megmondtam, hogy ő lesz a csatársztárunk?!) bepasszolta a labdát, ami Dos Santos lövése után hozzá pattant a kameruni (elég borzasztó fizimiskájú) kapusról, szinte felrobbant a szektorunk!


Csak arra emlékszem, hogy az indián úgy borult a nyakamba, hogy az egyik toll majd kiszúrta a szememet, miközben a lányok két sort ugrottak lefelé a széktámlákról kiindulva és bizony hiába a beléptetés ellenőrzése, valahogy csak előkerültek a tequilák is! A sors igazságtalansága lett volna a kameruni pontszerzés. Végig kézben tartottuk a meccset. Herrera kapitánytól azt azért kicsit meglepőnek tartottuk, hogy Hernandez a kispadon kezdett, de összességében nagyon összerakta a csapatot. Hála Istennek, hogy rábeszélte Marquezt, hogy visszatérjen a védelem tengelyébe a pótselejtezőkre! Az így stabillá tett hátsó alakulatból kiindulva pedig igazán tetszetős passzolgatást műveltünk a középpályán. Nem is egyszer önfeledten olléztunk összekapaszkodva, olyan gyönyörűen járt a laszti lábról lábra! Aztán elöl a szélen bontottuk-bontottuk őket folyamatosan. A végén persze beállt Chicharito Hernandez is és a 92. percben káprázatos labdát kapva dönthette volna el az egyesekben még nyitott kérdéseket. De mondom, ez épeszű bírónál már a negyedik lehetett volna. Arról a szituációról nem is beszélve, amikor Marquez előrement a 28. percben és elfejelte a mögötte abszolút helyzetben érkező Moreno elől. Ha ezt is hozzávesszük, akkor ez egy ötös! Bajunk csak Eto’o-val volt időnként, meg a bivalyerős Song cselezgetésével. Ezekből jöttek össze a kameruni helyzetek, de szerencsére kapusunk, Ochoa a helyén volt minden ilyen kósza ellenlökésnél. A 92. percben akkora nagyot védett annál a fejesnél, hogy majd benyeltem a zugban ivott kígyópálinkából a beleáztatott hüllőt. De védett, és összefoglalva, simán hoztuk azt a meccset, amivel úgy kalkuláltunk, hogy meg kell nyerni a továbbjutásért.


Eddig minden rendben tehát. A horvátok tegnap kikaptak, mi nyertünk. Kicsit azért aggódom, mert a croátokat nem törték meg a brazilok eléggé, sőt kifejezetten acélosaknak tűntek. De a mindenről döntő 23-i meccsünk velük még messze van! Most innen majd utazok tovább Fortalezába, ahol pontot kellene csennünk a házigazdáktól. Erről jut eszembe, az ide útról csak annyit, olyan volt, mint otthon: kaotikus átszállások, mosolygós segítők, de némi káosz. Míg ezeket írom, betoppant José, kitárva az ajtót, hogy jól lássam, mi zajlik odakint a bárhelyiségben. Esmeralda, ez az igazi félvér azték szépség, aki Rodrigo barátnője, az asztal tetején jarabe tapatió nevű nemzeti táncunkat ropja, felváltva helyi szambával, félkörben pedig táncolnak tapsolva a fiúk! 000_DV1760668_1500 Röviden ennyi hát, úgyse bírnám leírni a hangulatot! Natalban most egy napig mexikói fiesta van. Ma megmutattuk, hogy csak kisiklás volt a hihetetlenül gyenge selejtezősorozat és még mindig mi vagyunk Közép- és Észak-Amerika meghatározó ereje, akivel számolni kell itt a mundialon is. Legalább egy továbbjutásra elég lehet ez a kombinatív, gyors, passzolgatós játék. Jó csapatunk van, jól játszottunk, reszkess Neymar!