Dupla magyar siker a Bocuse d’Or versenyen

Fotó: MTI/MTVA / Per Larsson / MTI/MTVA / Per Larsson

-

Kettős magyar siker született csütörtökön a világ legrangosabb szakácsversenyén. A Bocuse d’Or Stockholmban tartott európai selejtezőjén a Magyarországot képviselő Molnár Gábor csapata bejutott a legszűkebb elitbe, a jövő évi lyoni világdöntőbe. Emellett az is eldőlt: a két év múlva esedékes következő elődöntőt Budapest rendezheti.


Moln·r G·bor Két nap alatt összesen húsz ország séfje mérte össze tudását az európai selejtezőn. A versenyzőknek egy hal és egy húsételt kellett elkészíteniük a megadott alapanyagokból: ezek a svéd sertés, Belon osztriga, kék kagyló és fekete tőkehal voltak. Az ételeket 5 és fél óra alatt kellett elkészíteni. A szakácsok összesen 14 adagot főztek, amit egy szakmai zsűri kóstolt végig, majd pontoztak. Magyarországot egy fiatal szakács, Molnár Gábor (a müncheni Geisel’s Vinothek szakácsa) képviselte, aki még márciusban nyert a budapesti selejtezőben. Akkor a séf azt mondta: hatalmas lehetőségnek tartja, hogy képviselheti Magyarországot. Végül Magyarország és Molnár Gábor csapata a kilencedik helyen jutott be a 2015-ös lyoni világdöntőbe, amit kétévente tartanak. A mostanit 2015 januárjában rendezik, 24 ország részvételével. Magyarország tavaly jutott ki először a világversenybe, Széll Tamás (az Onyx séfje) akkor a 10. helyen végzett. Molnár Gábor Molnár Gábor