Dráfi Katalintól venné az állam a világszenzációnak ígérkező bútort

Fotó: MTI/H. Szabó Sándor / MTI/H. Szabó Sándor

-

A Sotheby's árának egyharmadáért ajánlotta fel a magyar származású nő a XVIII. századi bútoregyüttest a magyar államnak, de a közbeszerzési eljárásban csak egy érvénytelen ajánlat érkezett be.


Egyelőre nem sikerült bebútorozni a fertődi Esterházy-kastély Apolló-termét, pedig a kétmilliárd forintos uniós támogatásból felújított épületegyüttesnek ez a része már fogadhatja a látogatókat. A Közbeszerzési Értesítőből derült ki, hogy az eredeti, XVIII. századi bútoregyüttest hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárásban szerették volna megszerezni Dráfi Katalintól. Arról pedig Zumbok Ferenc kormánybiztos beszélt még tavaly, hogy egy magyar származású nő a Sotheby’s árának egyharmadáért ajánlotta fel a berendezést magyar államnak. Az Országgyűlés decemberben 350 millió forintot különített el a költségvetésben erre a célra. A kormánybiztos úgy fogalmazott: világszenzációnak ígérkezik, hogy az Apollo-terem fantasztikus bútoregyüttese, amelynek a második világháború idején nyoma veszett, most a műtárgypiacon előkerült. A berendezést az 1700-as évek közepén Esterházy „Fényes” Miklós rendelésére, francia tervek nyomán Bécsben gyártották. A székek alján még ott van az Esterházy-inventár, vagyis leltári jegyzék is. (Az ősszel elhunyt Zumbok Ferenc utódja L. Simon László lett.) A közbeszerzés azonban egyelőre eredménytelen volt, a legutóbbi értesítőben mindössze annyit közöltek, hogy az egyetlen beérkezett ajánlat érvénytelen volt. Vélhetően valamilyen formai hibát vétett az ajánlattevő. A fertődi Esterházy-kastély kiemelt fejlesztési területe a kormánynak, legutóbb az Iparművészeti Múzeum igazgatójának a lemondását eredményezte, hogy az ottani Esterházy-gyűjteményt is átirányították a felújított kastélyba. Március 1-jén pedig felállt az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont, amelynek feladata a kastélyegyüttes működtetése. Az Eszterháza Központ a Miniszterelnökséget vezető államtitkár irányítása alatt áll, és önálló gazdasági szervezete is van. Élére ideiglenesen Bodrogai Lászlót nevezték ki, aki eddig a Magyar Turizmus Zrt. közép-dunántúli marketingigazgatója volt. Bodrogaival eddig is volt kapcsolata az Esterházy-beruházás új kormánybiztosának, L. Simon Lászlónak, részben a Nemzeti Kulturális Alap alelnökeként, részben pedig amiatt, mert családjának idegenforgalmi vállalkozásai vannak a Velencei-tónál.