Dionüszosz, az ókor legnagyobb rocksztárja

Fotó: Béla Fotós

Sajnos nem állnak rendelkezésünkre közvélemény-kutatások az antikvitásból, de minden jel arra utal, hogy Dionüszosz a legnépszerűbb és a legelterjedtebb kultusszal rendelkező istenek közé tartozott. Persze, ki ne érdeklődne egy halhatatlan iránt, aki patakokban folyó borral érkezik, és tömeges orgiát hagy maga mögött? Sorozatunkban azokat az istenségeket mutatjuk be, akik még ma is menők lennének.


Noha az ókori görög istenek eredetileg erőket személyesítettek meg (elemek, természeti jelenségek, ösztönök), tiszteletüknek köszönhetően az idők során rengeteg sztori tapadt a személyükhöz, magyarázva, színesítve kultuszukat. Ezáltal kialakult egy olyan gazdag mitológia, amelynek történeteit ma helyenként röhögve, helyenként elborzadva olvassuk, és megszületett néhány olyan figura, akik ma is igazán menők lennének. Közülük is az egyik, ha nem a legkúlabb, Dionüszosz, aki az italt, a részegséget, az alkoholizmust és a káoszt képviseli. Dionüszoszról még azt sem tudni biztosan, honnan jött Görögországba. Valószínűleg a Hellászhoz képest kicsit csóróbb, kicsit vadabb, de azért még mindig elég menő Thrákiából, az antik kor Mexikójából érkezett, és karrierje úgy ívelt fölfelé, hogy gyorsan bekerült az ókor Rock and Roll Hall of Fame-jébe, az olümposzi istenek közé. Azok persze eleinte, csak nézték, hogy ki ez a nyikhaj, aki nem elég, hogy külföldről jött, de az anyja még csak nem is halhatatlan, a főisten, Zeusz pedig csak lapított. (A görögöknél, nem ez volt az első eset, hogy egy isten megkívánt egy halandót, de az egyetlen, amikor egy átlagos anya – Szemelé thébai hercegnő – istent szült.)

Dionüszosz Erósszal bulizik


  Mostohája, Héra, nem is nézte jó szemmel ezt az egészet, úgyhogy felbérelt pár mindenre kapható titánt, akik mitologikus gengszter stílusban, feldarabolták, és megfőzték szerencsétlent. Dionüszosz viszont azért mégis csak Zeusz fia volt, tehát egy alaposabb trancsírozást és nagy lángon történő párolást is kibírt komolyabb trauma nélkül. Így, mielőtt a disznók eltüntették volna a gyilkosság nyomait, nagymamája, Rhea össze tudta rakni puzzle-ra aprított unokáját, akiből sikerült ugyanolyan fess fiatalt varázsolni, mint amilyen előtte volt. Dionüszosznak ez volt a harmadik születése (eredetileg koraszülött volt Héra intrikája miatt, de a terminátor-erényeket csillogtató Zeusz bütykölt neki egy inkubátort a saját combjában), és egyébként is folyton meghaló-feltámadó istenként jelenik meg. Itt gyorsan el lehet sütni olyan szakkifejezéseket, mint vegetációs istenség, samanisztikus elemek, vallási szinkretizmus, de mi nem dőlünk be a vallástörténészek hipotéziseinek, mert tudjuk, hogy mint minden rendes rocksztárt, őt is rendre fel kellett magasztalnia, hogy aztán a mélybe taszíthassa a tömeg, a média és a hardcore rajongótábor. Egyébként is rendre a semmiből lép elő, aztán újra eltűnik, Axl Rose-ként jön-megy a színpadon, és a saját bulijáról is szó nélkül lelép.


  Ha megérkezik, akkor viszont nagyon zajos, látványos és dekadens belépővel teszi azt. Ókori limóját párducok, vagy más, nem túl szokványos luxusállatok húzzák, amiből kiszáll ez leopárdmintás cuccokba öltözött, nagyon szép arcú, szinte nőies, fiatal férfi. Tiszta glam rock, megvadult nők és erektált hímtagú szatírok követik, akiknek nemcsak benne van a lábukban a boogie, és még zenélnek is, de el is kapnak bármit, ami mozog. Sokkal közelebb ugyan nem járunk ahhoz, amilyen egy másnapos délutánon lehetett, de legalább valami halvány fogalmunk lesz róla, ha összeszorozzuk Marilyn Mansont Anthony Kiedisszel és a Scissor Sistersszel, a kapott eredményt pedig a Rolling Stones-adik hatványra emeljük. A nők megvadultak tőle, extázisba estek, tomboltak és élő vadállatokat (mármint igaziakat, bikát meg oroszlánt és hasonlókat) téptek szét puszta kezükkel és fogaikkal. Ettől azért még a csúcson lévő John Lennonék is beijedtek volna, Dionüszosz viszont már Jézus születése előtt Bigger Than Jesus pólóban turnézott az Atlanti-óceántól Indiáig, ahol például egy egész város tisztelte legfontosabb isteneként. Karrierje csúcsán a színházat is kipróbálta, az istenek közül egyedüliként szerepel színdarabban – legalábbis Euripidész Bakkhánsnők című drámája az egyetlen ilyen, amit ismerünk. Persze, lehet, hogy ő inkább azt tartja karrierje csúcsának, hogy Aphrodité is megvolt neki, amihez, még ha néhány istentársa rögtön rá is vágja, hogy „kinek nem?”, nagymenőnek kellett lenni, nem mindenkit engedett ugyanis combjai közé a szépség és a szerelem istennője. (Állítólag a péniszisten, Priaposz is ebből a nászból született, de neki mindkét szülője vitatott – azt nem tudni, hogy azért-e, mert mindenki letagadta, vagy mert mindenki gyermekeként szerette az állandó erekcióval rohangáló halhatatlant...)

Visszafogottabb orgia (Sebastien Bourdon: Bacchanalia)


  A lázadó Dio (Rómában egyébként Bacchus és Liber művészneveken is fellépett) nemcsak az istenek hierarchiájában képviselte a káoszt és a féktelenséget. Az emberi társadalomban is a hagyományos renden kívül állók patrónusa: a (pont olyan érdekes, mint amilyen unalmasnak hangzó) termékenységi funkciók és a szőlőtermesztés, borkészítés mellett, a csepűrágók, színészek patrónusa is volt, és természetesen az ital rabjai is hozzá csapódtak. A legfiatalabb istenhez kapcsolódtak a legszélsőségesebb érzelmek és jellemzők. Kultusza rengeteg, nagyon ősi, Görögországban máshol alig megjelenő rítust olvasztott magába, így állatmaszkos felvonulást, falloszhordozást, és a nyers hús evését is, sőt az őrületig fokozódó tombolásban olykor még az emberevés is megjelent. Habár ez utóbbi ma már elég nehezen lenne védhető, az nem véletlen, hogy Bacchus még olyan helyeken is rendre föltűnik, mint a New Orleans-i Mardi Gras. Dionüszosz ugyanis úgy néz ki, még mindig menő. Sorozatunk következő részében Chris Hemsworth alteregóját, Thórt mutatjuk be jövő kedden.