Dezertőr miatt lövöldöztek a két Korea határán

Fotó: AFP / ED JONES

-

Az idén már tizenöten szöktek Dél-Koreába.


Újabb, idén már a negyedik észak-koreai katona szökött át Dél-Koreába a demilitarizált övezeten át. A dél-koreai hadsereg szerint egy viszonylag alacsony rangú észak-koreai katonáról van szó, aki reggel 8.04 órakor az övezet középnyugati részén, sűrű ködben sétált át és jelentkezett az egyik őrhelyen. A dél-koreai hatóságok igyekeznek kideríteni, hogy mik a szökevény szándékai.

Az észak-koreai katonák – vélhetően a szökevény után kutatva – megközelítették a határvonalat, ezért a déliek katonák mintegy 20 figyelmeztető lövést adtak le. Ezután lövéseket lehetett hallani a határ északi oldaláról, de a határt nem érték el lövedékek. Legutóbb öt hete, novemberben szökött át egy észak-koreai katona. Ő drámai üldözés után jutott át Panmindzsonnál, s több lövés is érte.

A szöuli országegyesítési minisztérium szerint szerdán a haditengerészet két észak-koreai férfira bukkant, akik szintén közölték, hogy Dél-Koreába akarnak szökni. Idén 15 ember szökött át a kommunista diktatúrából Dél-Koreába, háromszor annyian, mint tavaly.