Czeglédy-ügy: Őrizetben egy újabb gyanúsított

Fotó: MTI/Balázs Attila / MTI/Balázs Attila

-

Czeglédy bizalmasaként koordinálta a csoport munkáját.


Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy-ügyben, az ügyészség indítványozta a férfi előzetes letartóztatását – mondta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője. Serfőző Katalin azt mondta: a gyanú szerint a férfi a bűnszervezetet vezető Czeglédy Csaba bizalmasaként működött közre a csoport irányításában, koordináló szerepet töltött be.

A gyanúsított a bűnszervezet vezetőjének iránymutatása alapján, a szervezet alacsonyabb szintjén lévő társai irányításában, a különböző hatóságok eljárásaiban felmerülő problémák elintézésében vett részt. Tartotta a kapcsolatot a szervezet különböző szintjein elhelyezkedő gyanúsítottakkal, biztosította a szervezet folyamatos működéséhez szükséges feltételeket, személyeket és tárgyi eszközöket.

A gyanú szerint 2013 és 2016 között működő és Czeglédy által vezetett bűnszervezet az állami költségvetésnek összesen 3,1 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott.

A főügyészség indítványozta az újabb gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését a szökés, elrejtőzés, bűnismétlés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt. Az ügyben csütörtökön dönt a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája.

Czeglédy az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt szombathelyi önkormányzati képviselője, ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta.