Csökkenhet az agrárrezsi, ingyen vizet ígérnek

Fotó: MTI/H. Szabó Sándor - képünk illusztráció

-

A kormány célja, hogy térítésmentesen kapják a gazdák az öntözővizet.


„Az új vízstratégia keretében a teljes vízkormányzás megoldása mellett a kormány arra törekszik, hogy a gazdáknak ingyen biztosítsák az öntözővizet” – jelentette be Jakab István (Fidesz), az Országgyűlés alelnöke és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke Jászapátin. A képviselő szerint „évszázados jelentőségű” lesz ez a lépés. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a teljes vízkormányzás megvalósításához több víztározó építése is szükséges, de már megkezdődött az országszerte összesen 102 000 kilométer hosszúságú vízügyi létesítmények rendszerének rendbetétele. Az idén indult uniós költségvetési ciklusban pedig a tervek szerint mintegy 1000 milliárd forintot költ az állam a vízi közművek fejlesztésére - tette hozzá Jakab.