Csizmadia Ervin: Kellene egy baloldali Orbán

Fotó: Vs.hu/Hirling Bálint / Vs.hu/Hirling Bálint

-

Csizmadia Ervin a VS.hu-nak arról beszélt: a kétharmados kormányzati többség a magyar politikatörténetben bevett dolog, így nem lenne meglepő, ha a Fidesznek ismét összejönne. A Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója szerint a baloldalnak is el kell kezdenie felépítenie egy a Fideszhez hasonlóan nagy pártot, és nem szükséges a négypólusú teret tovább szabdalni. Interjú.


Ilyen választási eredményre számított? Mondhatjuk, hogy bejött a papírforma? A papírforma tényleg bejött, és a választásnak három fontos kérdése volt: az egyik, hogy a Fidesz szerez-e kétharmadot, vagy sem. Ez még nem dőlt el, de majdnem kétharmados többsége van, ha egy mandátummal kevesebb lesz végül, akkor is olyan, mintha meglenne a kétharmad. A másik fontos kérdés az volt, a Jobbik mennyire erősíti meg pozícióját. Úgy látom, nem tudta saját céljait megvalósítani a párt, és csak kis mértékben növekedett. A harmadik nagy kérdés az LMP bejutása volt: és kis mennyiségben is, de vették ezt az akadályt. Azt érezni lehetett az egész kampány során: csekély annak realitása, hogy az ötpárti ellenzék választást nyerjen – a saját közönséget igyekeztek csak ezzel fanatizálni, hiába. Mintha négy éve is ugyanez lett volna a három fő kérdése a választásnak – és még a válaszok is ugyanazok lettek. Valóban így van, de én azok közé az elemzők közé tartozom, akik nem is szeretnek ezeknél a kérdéseknél leragadni. Ezekből nem sok konstruktív következtetést tudunk levonni. A kérdés: a helyzet mennyire tükröz nagyobb, történelmi trendeket. A jobboldalnak ez a fajta túlsúlya mivel magyarázható? Olvastam ma már olyanokat is balliberális publicistáktól, hogy „szégyellem az országot”, „szégyellem magam” – előbb-utóbb el kell jönnie annak az időszaknak, amikor elemzők, publicisták ténylegesen elkezdik elemezni, miért van a jobboldal ilyen nyomasztó fölényben immáron második ciklusban. És miért lehet ez? Írtam egy statisztikát arról, a kétharmados kormányzati túlsúly hogy néz ki a magyar politikatörténetben. 1861 és 1935 között tizenkilenc választás volt, ebben hetet kétharmados fölénnyel nyertek meg a kormányok, nyolcat pedig úgy, hogy 59-62 százalékos többségük volt. Négy olyan választás történt, amikor 58 százaléknál kisebb volt a kormányzati többség. A kétharmados vagy azt megközelítő kormányzati többség a magyar politikatörténet sztenderd eleme tehát. Nem is az a kérdés, hogy a Fidesz miért kerülhet immár másodszor kétharmados pozícióba, hanem hogy 1990 és 2010 között ez a dolog miért nem következett be. A kétezres évek közepéig úgy nézett ki, hogy ez egy nagyon más politikai konstrukció lesz. A rendszerváltásról azt hittük, a liberális demokrácia nyugati modelljét fogja Magyarországon meghonosítani. De kiderült, hogy ez a modell ebben a régióban nagyon sérülékeny. Ugyanakkor kevés tapasztalatunk van arról, miként lehet rendezetten együttműködnie két oldalnak úgy, hogy hol az egyik, hol a másik van kormányon. A történelem zuhant vissza ránk.


-


Tehát bejött a Fidesz álma a centrális erőtérről? Mondhatjuk így is. Az az eszme lehet a centrális erőtér mögött, hogy ha sok párt is van a magyar politikában (márpedig most sok párt volt, az összefogáson belül például öt!), legyen fölöttük egy szuperpárt. A centrális erőtér olyan szuperpártot feltételez, ami a pártok közötti széttartás felett egységet biztosít. Ilyenek voltak az említett kétharmados kormányok is. Úgy látszik viszont, hogy a magyar politikai közélet nincs felkészülve az ebbe a trendbe való beleállásra. Én azonban azt várom, hogy legyenek elemzések, és ne ugyanazt mondják a politológusok, publicisták, amit első indulatukban az elkeseredett hívek is mondanak. A négy évvel ezelőttihez képest viszont jóval kevesebb szavazattal juthatott a Fidesz a kétharmad közelébe. Ez nem szülhet majd elégedetlenséget? Kollégáim már kimutatták a választás óta eltelt pár órában: a korábbi választási rendszerben is többséget, ha nem is kétharmadot szerzett volna a Fidesz. Viszont jó kérdés, hogy a kormány mennyi idő alatt fog kifáradni. Ritkák ma már Európában is azok a kormányok, amelyek három vagy annál több ciklust vinnének végig. A második ciklust végig lehet jól kormányozni, de a harmadik megkezdésénél lesz jó esélye az ellenzéknek, ha jól politizál. Az emberek ugyanis előbb-utóbb ráunnak még a jó politikai elitre is: Churchillt simán megbuktatták a II. világháború után, pedig úgymond mindent meghozott Angliának, amit csak lehetett. A választói hála nem egy ismert kategória. Más kérdés, amiről keveset beszélünk: mindenki azt várja, hogy Magyarország versenyképessége növekedjen. De egyciklusú kormányok esetén a versenyképességet lehet-e növelni? Szerintem kevésbé. A jóléti államnak nevezett formáció három-négy ciklusú kormányokat feltételezett Nyugat-Európában is. Szoros összefüggés van tehát a ciklusok száma és egy ország kormányzati sikeressége között. Ezt a kétharmadot akarhatta az Orbán-kormány? Olyan megszólalásokról is lehetett hallani, hogy ez túl nagy felelősség lenne számukra, viszont sima többséggel beszorultak volna a saját maguk által megszabott keretek közé. Inkább sima többségre számíthattak, és ez is lenne célszerűbb. Nagyon komoly kétharmados átalakításokra már nincs is szükség: ez inkább erkölcsi megerősítés számukra. És a kétharmadnak olyan hátránya is van: ha nagyon erős egy kormánypárt, minden vitát saját magán belül kell lefolytatnia. Ugyanakkor korábban is láttunk már olyat, hogy a kétharmadot nem feltétlenül szükséges változtatásokhoz használták fel. Értem ezalatt például a pártpolitikai elemek beleírását az alkotmányba. Továbbra is számíthatunk akkor erre, tizedik, huszadik és huszonötödik alkotmánymódosításra? Bizonyos támpontjaink szerint az eddigi irány folytatása nem fog megtörténni. A békemenet a „magyar-magyar kiegyezés” című szlogennel kampányolt: el tudom képzelni, hogy a Fidesz is próbál majd valami ilyesmit megkísérelni. Azt a bizonyos nemzeti együttműködést, amit eddig saját magával folytatott, a következő ciklusban megpróbálhatja kiterjeszteni az ellenzék valamilyen szegmenseire. Eddig is láthattuk, hogy az LMP-hez más volt a viszonyuk, mint Bajnaiékhoz. De Orbán Viktor is arról beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában, hogy látta az erőfeszítést Mesterházy részéről. A Fidesznek régi célja, hogy olyan baloldal legyen, amellyel szerinte jobb együttműködést tud folytatni. Kormányzati szinten a törvényhozás menete lassulhat. Normálisabb parlamenti ciklus lehet, mint az előző. Orbán forradalomnak nevezte a 2010-ben történteket, ami után más volt a parlamentarizmus, mint ami most várható.


-


Sok körzetben második helyen futott be a Jobbik, mégis némiképp elégedetlenek volt az eredménnyel, a listás szavazatok számával. Örülhet akkor a Jobbik, vagy sem? Fontos náluk, hogy megmérették vezetőjüket egyéni kerületben: más kérdés, hogy aztán elbukott. A pártok többsége nem bízott abban, hogy vezető politikusaik egyéni kerületet tudnak nyerni. Az irreális cél volt a Jobbik részéről, hogy kormányozni szeretnének. Az kevésbé, hogy jobb eredményt érjenek el, mint négy éve – ez meg is történt, 980 ezer szavazójuk van, 130 ezerrel több, mint 2010-ben. Mégsem elégedettek – de fontos e szempontból is megjegyezni, hogy a Jobbik van a legnagyobb profilváltásban az egész parlamenti szférában. Az utcai demonstrálós imázs, amely róla élt, ütközik azzal, amit a miniszterelnök-jelölti vitán mutatott Vona. Utóbbi arculatát viszont a közönség még nem reagálja le. A Jobbik sokak tudatában neonáci pártként létezik, amit nem tartok helyénvaló kategorizálásnak. A rossz értelmezésből pedig rossz válaszok is születtek, például a Jobbik kezelését illetően. Biztos, hogy komolyan kell vennünk a Jobbik változását? Ezen az említett álvitán például ugyanúgy halálbüntetésről és kémiai kasztrálásról beszéltek – de nagyon más korábbi programpontjaikból sem engedtek. Itt arról lehet szó, mint Európában másutt is: amelyik radikális pártok kormányzati szerep felé mennek, azoknak be kell húzódniuk középre. Az olyan típusú paramilitáris szerveződésmód, amit a Jobbik képviselt, nem volt tartható. De ugyanaz a kép él róla Európában, mint a változási szándék előtt. Én látom azt, hogy másként próbál politizálni – van egy agytrösztje is, az Iránytű Intézet, amelynek keze nyomát érezni lehet kikupáltabb nyilatkozataiban.


-


És a baloldal fel tud még állni egy ilyen ismételt hatalmas vereségből? A parlamentbe jutott szövetség fel tudja még építeni magát 2018-ra? A baloldal fel tud állni, viszont azok a politikusok, akik elvesztették a mostani választást, nem biztos, hogy erre képesek lesznek még. De nem is biztos, hogy nekik kell felállni. Egy ilyen eltolódott parlamenti térben nem tud olyan ellenzék meglenni, ami öt-hat pártra tagolt – de olyan sem, ahol csak egy laza szövetség van. Azt tartanám helyesnek, ha a baloldal egy nagy párt létrehozásában kezdene gondolkodni. Ennek nem azok az emberek lennének a vezéregyéniségei, akik a mainak. Olyan kellene, aminek erős a belső kohéziói, tagjai pedig nem egymás ellen dolgoznak. A Fidesz felfutását is ez adta – 1996-ban elhatározták már, mit akarnak. A baloldalon sem lesz ez rövid folyamat. A négy-öt pártra aprózódás mögött mindig ott az érv, hogy a társadalom sokszínűséget akar – pedig rajtuk kívül ott az LMP és a Jobbik is. Miért kéne a négypólusú teret még tovább szabdalni? Azzal a politikai garnitúrával, ami a baloldalnak van, nem nagyon érdemes kísérletezni. Persze, nincs kétségem: egy jó darabig ezzel fognak még. Mesterházy is része ennek a politikai garnitúrának? Nem tudna ő kiépíteni egy ilyen réteget? Mesterházy a belső platformokra hasadó, egymással is állandó konfrontációban lévő társaságnak a tagja – ez pedig az MSZP egyik legnagyobb terhe. Róla egyébként az nem hihető el, hogy rendelkezik kellő karizmával a feladathoz. Egy integratív személyiség kellene, majdnem azt mondanám, egy második Orbán. Gyurcsány ilyen lehetett volna, csak ő ezer ok miatt szétmorzsolta a neki megadatott lehetőséget. Várható, hogy Mesterházyt fogják okolni ezért a vereségért? Inkább a holdudvarokban játszódik majd le ez a folyamat. Azt nem tudom, Mesterházyt lehet-e egyszemélyi felelőssé tenni. Egy dolog miatt lehet bírálni: a legerősebb párt elnökeként igényt tartott arra, hogy ő legyen a miniszterelnök-jelölt. De az összefogást például Gyurcsány október 23-ai közönsége erőszakolta ki. Biztos, hogy lesz valamilyen szinten felelőskeresés, de a pártok vezetői szerintem nem fognak belemenni. Az LMP számára mit hozhat a következő négy év? Most épp hogy csak becsúsztak, de vezetői közül igazából Schifferen és Szél Bernadetten kívül mások még nem mutatták meg magukat… Bele kell fogniuk a pártépítésbe: országos szervezet-, hálózatépítésük nem áll jól. Nekik is kell szellemi hátteret kiépíteniük: az úgy nem megy, hogy ő és Szél Bernadett kiállnak, és mindenre mondanak valamit. Nem utolsósorban: ha ők ökopártnak nevezik magukat, sokkal koherensebb ökopolitikai programot kell képviselniük. A zöldpártokra jellemző identitás messze nem nyilvánult meg úgy, ahogy kellett volna. Lényegében pedig egy vadonatúj pártot kell gründolniuk. Ha itt nem tudnak nagy áttörést elérni, ’18-ra nemhogy kormányváltó, de parlamenti erő sem lesznek. A legnagyobb vesztesek pedig talán a PM-es képviselők lesznek. A Párbeszéd Magyarországért jelen állás szerint egy képviselőt küld be a következő parlamentbe. Ne felejtsük el: a történet onnan indult, hogy volt egy MSZP-Együtt-PM megállapodás. Erre jött október 23-a, mindenki összefogást akart, és az Együtt-PM helyiértéke nagy mértékben módosult. Lehet, hogy ez a garnitúra rá fog erre menni. Marad számára az EP- és az önkormányzati választás. Nem volt várható ez korábban, október 23. előtt is? Sejthető volt, hogy teljeskörű összefogás alakul majd ki a végére. Igaz, előbb eldőlt: Farkasházy Tivadar szárszói házában. Akkor, mikor világossá tette a liberális szellemi hátország, hogy nagyobb egység kell. Ez a liberális értelmiség juttatta ebbe a helyzetbe az ellenzéket.