Csehül állnak a toryk, távolodik az EU elhagyása

Fotó: AFP / Georges Gobet

-

A britek esetleges kilépése az EU-ból (Brixit) egyre kevésbé tűnik valószínűnek: a felmérések szerint ugyanis a jelenleg kormányzó és ezt szorgalmazó Konzervatív Párt elvesztette 2010-es szavazói harmadát. Márpedig az uniós tagságról csak akkor lenne referendum, ha 2015-ben is nyerne a választásokon.


David Cameron brit miniszterelnök alig egy éve jelentette be: ha a Konzervatív Párt megnyeri a 2015-ös választásokat, népszavazást tartanak arról, hogy Nagy-Britannia az Európai Unióban maradjon-e. Viszont jelen állás szerint egyre kisebb az esélye a konzervatívok 2015-ös győzelmére – a Munkáspárt pedig hagyományosan uniópárti. A Konzervatív Párt 2010-ben sem kifejezetten acélos, 37 százalékos eredménye csak arra volt elegendő, hogy David Cameron miniszterelnök hosszú idő után először koalíciós kormányzással vezethesse az országot. A most publikált adatok viszont azt mutatják, hogy még ilyen eredményre sem számíthat.



A toryk ugyanis elvesztették 2010-es szavazóik harmadát – derült ki a párt számára készített felmérés eredményeiből. Ez azért adhat okot aggodalomra a konzervatív képviselők számára, mert a csalódottak 36 százalékos aránya jócskán elmarad attól a számtól (6), amely azt jelöli, hogy szavazóik hány százalékát sikerült más pártoktól magukhoz édesgetni. David Cameron – aki nem tudott többséget szerezni 2010-ben – nem veszíthet több szavazatot, ha a liberális demokraták nélkül kormányozna 2015-től. Az eredményekből az is kiderült, hogy a pártot elhagyók több mint fele biztos abban, hogy a UKIP-re szavaz. A United Kingdom Independence Party (Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja) a közvélekedés szerint a Konzervatív Párthoz képest jobbra helyezkedik el a politikai palettán. A honlapján önmagát libertárius és „nem rasszista” erőként definiáló párt fő programpontja az EU-ból való kiválás – a UKIP vezetője, Nigel Farage az Európai Parlament euroszkeptikusainak emblematikus vezéralakja.


A konzervatívokat elhagyó szavazók mindössze ötöde szavazna a Munkáspártra vagy a liberális demokratákra, harmaduk viszont totálisan bizonytalan. Ám az is beszédes adat, hogy a 2010-ben nem a torykra voksolók – akik most sem melléjük tennék az ikszet – mindössze három százaléka gondolkodna el a jövőben azon, hogy mégiscsak a Konzervatív Pártra szavazzon. Azaz: Cameronék nem igazán tudják megszólítani a többi párt szavazóit. Az eredményeket bemutató és a kampányt előkészítő konzervatív alelnök, Lord Ashcroft szerint az adatok azt mutatják, hogy a toryk nem esélytelenek. A győzelemhez viszont „mindazokra szükség lesz, akik legutóbb a Konzervatív Pártra voksoltak, plusz azokra is, akik valaha arra gondoltak, hogy a torykra szavaznának” – mondta.


Mindenesetre a jelenlegi felmérések és a múlt is Cameron ellen szól. 1974-ben fordult elő utoljára Nagy-Britanniában, hogy a regnáló miniszterelnök pártja (abban az esetben Harold Wilson Munkáspártja) növelje az előző választáson megszerzett szavazatait. Ez a bravúr a konzervatívoknak 1955-ben sikerült utoljára, akkor Anthony Eden vezette az országot.