Csehország még gondolkodik, kell-e neki orosz atom

Fotó: Facebook/Együtt2014

Pedig Putyinék azt ígérték, az alvállalkozók többsége helyi cég lesz.


„Senki sem ellenzi az atomenergia ésszerű felhasználását, ám először ki kell dolgozni Csehország hosszú távú energetikai koncepcióját, figyelembe véve az uniós piac helyzetét és várható fejlődését. Az sem mellékes szempont, hogy hazánk jelenleg Európa egyik legnagyobb villanyáram exportálója, ezért is fontos újragondolni a temelini létesítmény bővítését, amely nagy költségekkel jár. Addig a már kiírt nemzetközi versenypályázat eredményhirdetését el kellene halasztani”  – idézi a Népszabadság Richard Brabec cseh környezetvédelmi minisztert. Elmondása szerint az új cseh kormány legtöbb tagja egyetért vele. A napilap megírta, hogy a temelini atomerőműre kiírt 15 milliárd dolláros nemzetközi pályázatra a francia Areva, az amerikai-japán Westinghouse és az orosz-cseh MIR 1200 konzorcium jelentkezett. Az Arevát tavaly kizárták a versengésből, mert nem feleltek meg a kiírásnak. Vlagyimír Putyin orosz elnök és Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő azt ígérték: Ha a MIR 1200 nyer, akkor a csehországi ipar legalább hatmilliárd eurós orosz beruházással számolhat, az alvállalkozóknak pedig több mint kétharmada hazai cégek közül kerül ki. A szakértők többsége az orosz MIR 1200 konzorciumot tartja a nagy esélyesnek. Főképp azért, mert az általuk használt VVER típusú reaktorokat már ismerik, míg a Westinghouse AR-1000-es reaktorait még sehol sem használták; sőt európai szabadalmi engedélyük sincs. Az eredményhirdetést először a jövő év első felére tervezték, de most újabb halasztás várható.