Csalók küldenek értesítéseket a NAV nevében

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

-

Bizalmas ügyféladatokat akarnak megszerezni azok, akik az adóhatóság nevében küldenek hamis értesítéseket.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevében illetéktelenek küldenek olyan elektronikus értesítéseket, amelyben azt közlik, hogy túlfizetésük keletkezett. Ezután egy online elérhető oldalra irányítják át az ügyfelet, azt a látszatot keltve, hogy annak kitöltésével visszaigényelhetik – a valójában egyáltalán nem létező – többletet. Az oldal bár hasonlít a hatóság honlapjára, ez pusztán a megtévesztést szolgálja, ráadásul bankszámlákra, bankkártyákra vonatkozó bizalmas adatokat is kér – írja közleményében a NAV.

A NAV soha nem küld ilyen értesítést és soha nem kér bankszámlára, vagy bankkártyára vonatkozó bizalmas adatot.

Aki ilyet tapasztal, haladéktalanul tegyen bejelentést a NAV bármelyik igazgatóságán, ügyfélszolgálatán és semmiképpen se adja meg adatait a csalóknak. Az ebből eredő kellemetlenségekért a NAV nem vállal felelősséget.

A NAV kizárólag ügyfélkapun, postai úton, illetve folyószámla-kivonaton értesíti az adózókat a túlfizetésekről.