Csak ráfért a vászonra Godzilla

Fotó: godzilla-movies.com / godzilla-movies.com

-

HÁTTÉR

Gareth Edwards filmjében valóban minden eddiginél hatalmasabb Godzilla, a terek lehengerlőek, az apokaliptikus jelentek annyira sötétek, mint a pokol mélye. A párbeszédek, a színészi alakítások viszont fabatkát sem érnek. A zene legalább üt.


Megnéztük az új Godzilla filmelőzetesét és treaserét, és el voltunk ájulva, hogy majd mennyire monumentális lesz a mozifilmben a szörny, hiszen még „a plánokba sem fér bele”. Az összevágott ízelítők a végletekig fokozták izgalmunkat, de ahogy ez általában lenni szokott, valójában pofára ejtettek minket a készítők. Nem a látvánnyal van a gond az újabb remake esetében, Gareth Edwards állta a magának vagy inkább a producereknek tett ígéretét: a gigaméret az valóban gigaméret, Godzilla épp, hogy csak ráfér a vászonra, de az izgalomfokozás nagyjából a mozi második felénél alábbhagy. Az 1954-ben debütált Godzilla (vagy Gojira) hatvanadik évfordulójára az első sztorihoz visszatérni akaró, de egy bőven felturbózott filmet kaptunk. A szörny hatvan év múltán is megmarad pozitív figurának, aki szimbóluma az atombombával, radioaktív sugárzással való pusztításnak, következménye a természet felett uralkodni akaró ember túlkapásainak. A készítők úgy vélték, ennek a mondanivalónak ma is helye van. Godzilla az eggyel korábbi, 1998-as változathoz képest már nem egy nagyra nőtt, félelmetes T-Rex, hanem egy behemót, nagyméretű gyík, egy istenség a múltból, amelynek két gonosz alvilági lénnyel kell megküzdenie. Vadászat közben mindent dűt és borít. Nem csak az óriásgyík változott előnyére, az ellenfeleinek outfitje is jól sikerült. Leginkább egy katedrális megelevenedett kétszáz méteres vízköpőire hasonlítanak. Ráadásul elektromágneses hullámokkal pillanatok alatt képesek megbénítani egy város elektromos hálózatát.


-


A kultikus szörny imidzsének jót tesz Edwards megközelítése, viszont egyes területeken jó lett volna hanyagolni a klasszicizálást. Például kinek kellenek ma olyan párbeszédek, amelyek primitívségétől már gyerekként is kirázott volna a hideg? Egy harmadrangú katasztrófafilm szókincsével próbál trükközni a Godzilla, és nem akad senki a színészek között, akinek a teljesítménye csak egy kicsivel is kiemelkedne a többieké közül. Bryan Cranston (Breaking Bad) például őrületesen idegesítő. Nehéz megszokni a Joe Brody alakította őrült tudóst is, akit tizenöt év után is annyira mélyen érint feleségének halála, hogy minden jelenetben sírva fakad.



A többiek figurájával nincs különösebb gond, csak éppen senki sem megjegyezhető. Pedig a szereplőgárdában ott van Ken Watanabe (Utolsó szamuráj, Eredet), Sally Hawkins (Blue Jasmine) és David Strathairn (A Bourne-ultimátum, Lincoln) is, de egy frappáns megjegyzésük sincs, holnapra elfelejtjük őket. Aztán a film második felére el is tűnik mindenki a főszereplő Aaron Taylor-Johnsonon kívül. Innentől abszolút Godzilláé és a parazitáké a terep, akik fekete hamu- és porfelhőbe burkolózva az éjszaka leple alatt széjjelverik San Franciscót. Ez a rész egyébként igazán apokaliptikus, Nostradamus sem írhatta volna meg szebben a világvégét, de azért egy idő után elunjuk magunkat rajta. A film egyébként csak néhány gyomorszorító jelenetet tartogat, az egyiket ráadásul elsütötték a treaserben is már. Ez az ominózus ejtőernyős rész, amikor a főszereplő szemüvegén keresztül látjuk a zuhanást, és azt, ahogy Godzilla közvetlen közelében, hatalmas teste mellett elhaladunk. Ez alatt a néhány másodperc alatt valóban kirázott a hideg.


-


A humor teljes hiánya

Mi örültünk volna, ha az évfordulót túl komolyan vevő Edwards kicsit merészebb megoldásokhoz folyamodik, és nem ragad le a CGI adta lehetőségeknél. Mondjuk elfért volna a filmben egy kis humor, egy kis önirónia, ha már ilyen rosszak a dialógusok. A humoral egyszer élt is a rendező - szigorúan laboratóriumi körülmények között! -  amikor néhány másodpercig happy, grooveos zenére, nagytotálban látjuk San Francisco lerombolását. Ez a pezsdítő rész azonban valóban pillanatokig tart, az 1998-as változatban csak Jean Renónak köszönhetően sokkal több vicces jelenet volt. Persze, a tizenhat évvel korábbi Godzilla szinte minden szempontból szabadabb értelmezés, mint a mostani, akkor bátran merték például a családi sci-fit keverni Puff Daddyvel. A mostaniban a nyomasztó komolyságé a főszerep, ehhez méltó a zene is, amely viszont zseniális. Alexander Desplatnak köszönhetően (aki rengeteg remek film remek zenéjét komponálta) olyan elektromos morgás telepszik a filmre, amellyel jeleneteket lehet felhúzni az ürességből. Ha érdekli, hogy mekkora az új Godzilla a többi szörnyhöz képest, akkor ez a cikk elárulja, ha pedig több, kevésbé ismert világpusztító szörnyről olvasna inkább, arra is van egy megoldásunk.



Most a Vs.hu és a MoziCom közös játékán óriásszörnyes kapucnis pulóvert, felnyalós tetoválást és kitűzőt sorsolunk ki. (A képen a nyeremények mellett a még le nem rombolt New York, Krisztián kollégánk és egy sapka is látható.) Krisztián, New York, Godzilla És megnézhetik a pulóvert hátulról is: Krisztián, New York, Godzilla A játékban való részvételhez a következő kérdésre kell helyesen válaszolni: Hogy hívták azt a japán hajót amelyet Godzillához hasonlóan nagy mennyiségű sugárzás ért az Egyesült Államok egyik kísérleti atomrobbantása során? Válaszaikat a jatek@vs.hu címre várjuk május 19-én délig. A nyertest e-mailben értesítjük.