Csak Castro halt meg, nem a diktatúra

Fotó: MTI/AP / Ramon Espinosa

-

Többtucatnyi ellenzékit állítottak elő Kubában, a rendőrség megakadályozott két tüntetést is, amelyen a politikai bebörtönzöttek szabadon engedését követelték volna.


Ellenzékiek beszámolója szerint vasárnap a fővárosban, Havannában, valamint Santiago de Cubában és Palma Sorianóban összesen 42 ellenzékit gyűjtöttek be a hatóságok.

A Kubai Hazafias Unió nevű ellenzéki tömörülés vezetőjét, José Daniel Ferrert elmondása szerint több órán át tartotta fogva a rendőrség Santiago de Cubában.

„Megfenyegettek” – mondta Ferrer telefonon az AFP francia hírügynökségnek. Hozzátette, hogy a hatósági fellépés hátterében az a két beharangozott demonstráció állt, amelyen a politikai foglyok szabadon engedéséért tüntettek volna, és amelyek az első tiltakozó megmozdulások lettek volna Fidel Castro volt elnök november 25-i halála óta.

Ferrert a rendőrség a közrend tervezett megzavarásával és kémkedéssel gyanúsítja.

A Nők Fehérben nevű ellenzéki csoport egyik szóvivője az AFP-nek azt mondta, Havannában a hatóságok 20 ellenzéki otthonában tartottak házkutatást, az ott lakókat pedig nem engedték távozni. Több házkutatást tartottak Santiago de Cubában is.

A kubai kommunista vezetés tagadja, hogy az országban politikai foglyok lennének, álláspontja szerint csak azok az ellenzékiek ülnek rács mögött, akik bűncselekményt követtek el.