Civilek: menjen előítélet-kezelő tréningre a rasszista bírónő

Fotó: Thinkstock / Thinkstock

-

Soron kívüli nyilvános vizsgálat lefolytatását és az ítélete indoklásában cigányozó bírónő alkalmatlanságának megállapítását kéri a Gyulai Törvényszéktől 25 civil szervezet és a volt kisebbségi ombudsmanok, Kaltenbach Jenő és Kállai Ernő – tudta meg a Roma Sajtóközpont a szervezőktől.


A Gyulai Törvényszék első fokon úgy döntött, hogy nem oszlatja fel a Magyar Gárda egyik utódszervezetének tartott Szebb Jövőért Egyesületet. Az ítélet indoklásában dr. Mucsi Erika bírónő azt írta: a cigányság nem faji kategória, hanem a munkakerülők és a magántulajdont nem tisztelők csoportja. Erre 25 magyar civil szervezet, köztük az Amnesty International, a Romaversitas Alapítvány, az Európai Roma Jogok Központja, a CFCF Alapítvány és a volt kisebbségi ombudsmanok, Kaltenbach Jenő és Kállai Ernő levelet küldött a Gyulai Törvényszék elnökének, amelyben azt írták: megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartják, hogy a bíró mentegeti a nyíltan előítéletes és gyűlöletkeltő szervezetet, míg a roma közösségekkel szemben tanúsított megfélemlítő magatartást bagatellizálja és védelmébe veszi. A tiltakozók azt írják, hogy a törvényszék elnökétől, mint a munkáltatói jogok gyakorlójától elvárják, hogy indítson soron kívül nyilvános vizsgálatot a bírónő alkalmatlanságának megállapítására, valamint, amennyiben a Szegedi Ítélőtábla új eljárásra kötelezi majd az I. fokon eljáró bíróságot, az ügyet semmiképpen ne dr. Mucsi Erika bíró tárgyalja újra. A civilek a gyulai bíróság mellett levélben megkeresték az Országos Bírói Etikai Tanács elnökét, az Országos Bírói Hivatal elnökét, valamint magát az érintett bírónőt is. Dr. Mucsi Erikától azt követelik, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot és iratkozzon be az Egyenlő Bánásmód Hatóság előítélet-kezelő képzésére – írja a Roma Sajtóközpont. Korábban azt írtuk, hogy jogászok nem zárták ki annak lehetőségét, hogy akár alkalmatlansági eljárás is indulhat, ám ezt is csak nevük elhallgatása mellett merték megkockáztatni. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék szóvivője azt is mondta, nem tartja elfogadhatónak, ha egy bíró ítélete indoklásában rasszista megjegyzéseket tesz. A Gyulai Törvényszék elnöke a Szegedi Ítélőtábla jogerős másodfokú határozatát követően dönt az eljáró bíróval szembeni intézkedés kezdeményezéséről. A héten több szervezet készül demonstrációra a Kúria épülete előtt, illetve szombat délután háromkor a Fővárosi Törvényszék előtt is lesz egy megmozdulás.