Chile: 11 halott és 500 égési sérült

Fotó: AFP/Felipe Gamboa / AFP/Felipe Gamboa

-

A sorozatos földrengések után ezúttal tűzvész pusztított a dél-amerikai országban.


A hatalmas erdőtűz közel ötszáz épületet pusztított el a Chile középső részén fekvő Valparaisóban. Michelle Bachelet államfő katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánította a kikötővárost, és egyben utasítást adott a hadseregnek a rend fenntartására és az emberek kimenekítésére. Eddig ötezren kényszerültek elhagyni otthonukat, 500 súlyos sérült van, és már tizenegyen meghaltak. Jorge Castro, a város polgármestere az állami televíziónak adott korábbi nyilatkozatában még nem tudott halálos áldozatokról; akkor még arról beszélt, hogy nincs halálos áldozata vagy súlyosabb sérültje a tűznek, de sokan füstmérgezést szenvedtek. Hozzátette, táborokat hoztak létre azoknak, akik a tűz miatt kényszerültek lakóhelyük elhagyására. Elmondta, hogy Valparaisóban nincs áram, a város pokoli látványt nyújt, a lángok terjedését nem képesek megállítani. Sűrű füstgomolyag lepte be a város börtönét is. Az intézményből kilenc terhes nőt egy másik városba, Quillotába menekítettek. A börtönhatóságok további 204 női fegyencet egy sportarénába szállítottak át. A 2700 férfi elítélt egyelőre a börtönben marad. Alig több mint egy hete sorozatos földrengések rázták meg az országot, melyekről itt olvashat.