Chevrolet Impala '67 – A legdögösebb verda

-

Impala nélkül nincs amerikai film. Így volt ez a hatvanas években, és így van ez manapság is. Legalább a háttérben ugyanis el kell húznia valahol egy Impalának, akár civil, akár rendőrautóként. Noha fénykora a hatvanas évek első felére esett, majd a kilencvenes évektől újraélesztették a típust, a legmenőbb mégis az 1967-es modell, és nemcsak az Odaát című sorozat miatt.


A '67-es Impala újkori népszerűségét persze a 2005 óta futó Odaát (Supernatural) alapozta meg ennek a klasszikus járgánynak. A filmben egy testvérpár járja az Egyesült Államok vidékeit démonokra, szörnyekre meg mindenféle ártó létformákra vadászva, amit az IMDB-n 8,8-ra értékelnek, tehát valószínűleg ügyesen csinálják. Mindeközben mozgó otthonuk pedig a '67-es Chevy Impala. Természetesen fekete.


Noha nyilvánvalóan nagyon kúl démonokat irtani Amerikában, és egy ilyen verdával csapatni a kontinensen keresztbe-kasul, ettől függetlenül elég ránézni erre a csodaszép szörnyetegre, és azonnal szerelembe esünk. Ennél menőbb vasat nagyon nehéz elképzelni, még akkor is, ha az a rengeteg fegyver, amit a Winchester-tesók húznak elő a csomagtartóból, nem számítanak szériatartozéknak. Egyáltalán nem véletlen, hogy gyorsan Amerika legnépszerűbb modelljévé vált, hiszen nemcsak a '67-es volt ilyen szép, az 1958-tól gyártott típus minden kiadása elképesztő stílusos – mármint a modern darabokat leszámítva, azok csak gyorsak. Viszont ma is a benzinfaló behemótok pártolóinak kedvence, ahogyan az 1961-től kapható sportcsomag, az Impala SS folyamatosan ott tudott lenni az élen Amerikában a sportautók eladási versenyében.


Az Impala varázsát elsősorban annak köszönhette, hogy egyfajta státuszszimbólumnak számított, az árát mégis a hétköznapi emberek pénztárcájához szabták – „az amerikai átlagpolgár számára elérhető presztízs autó”, fogalmazta meg Ed Cole, aki a Chevrolet főmérnökeként dolgozott az ötvenes évek végén. A gyönyörű és hatalmas, kényelmes, bikaerős motorral szerelt modellek – olcsó benzin, nagy távolságok – az amerikai igényeknek megfelelően kerültek a szalonokba egy olyan időszakban, amikor robbanásszerű növekedés következett be az autóiparban. A Chevrolet-nek pedig olyan jól sikerült megfognia a piacot ezzel a típussal, hogy az Impala két éven belül az eladási listák élére ugrott az USA-ban, és egy évtizedig ott is maradt. Az első, 1958-as Impala a dizájnt tekintve még egy visszafogottabb változat volt, de a teljesítményt tekintve már ott sem fonalgombolyaggal gurigáztak: 3.9 literes soros hatos és 5.7 literes V8-as turbó a paletta két végén, ami 250-315 lóerőt biztosított. 1959-re aztán vadítottak a külsőn, és egy nem túl konzervatív, batmobilnak csúfolt karosszériát dobtak a változatlan erőforrásokkal szerelt gépre.


A nép imádta, de az igazi uralom a hatvanas években jött el a letisztultabb, áramvonalasabb formákkal – és megjelentek a 6.7, illetve 7 literes szörnyetegek is, lóerőben pedig 360-nál jártunk (már ha nem elégedtünk meg az aprócska, 3.8 literes soros turbómotorral), hiszen fel kellett venni a versenyt teljesítményben a Forddal. A Beach Boys meg is énekelte a She's Real Fine, My 409 című számában – 409 köbinch ugyanis emberi mértékegységben 6.7 liternek felel meg.


A hatvanas évek első felében kicsit variáltak a dizájnnal, teljesítményben 430 lóerőig jutottak, és 1964-től önálló típus lett a sportváltozat, az Impala SS, többé nem az alaptípus extra csomagjaként vásárolható. A szinte uncsi külsőt azonban 1965-re átrajzolták, és egy meglehetősen király Impalával jöttek ki, amely már 425 lóerős, extraerős, extrahangos motorral is elérhető volt. Az eladási számok azonban először kezdtek csökkenni. Azért millió fölött adtak el belőle az Államokban, de a Chevrolet új modellje, a Caprice is elkezdett aratni, így a '65-ös, még mindig rettentő népszerű Impala számai már romló tendenciát mutattak. 1967-re aztán kijött a talán legdögösebb változat egy sor elektronikai újítással, de a vásárlókat ez már nem tudta olyan mértékben megfogni, mint az évtized közepén piacra dobott modellek, az emberek ugyanis már nem keresték annyira ezeket az erőgépeket. A dizájn azért nagy vonalakban maradt a következő évekre is, de folyamatosan visszafogottabbá vált, már nem volt ennyire vad és nyers, mint a '67-es – ahogyan nemsokára a brutálisan erős motorok sem kapnak olyan hangsúlyt. (A '67-es Impala egyébként az egyik főszereplő a ma már különösen kínosnak számító Lostprophets nevű egykori formáció legnagyobb slágeréhez készült klipben.)


(Ha végignézed, elkezded érezni a kipufogógáz illatát.) Az 1968-as modell visszahozta a jellegzetes hat, kerek alakú hátsó lámpát, ami az 1966 előtti Impalák jellegzetessége volt, de a márka a luxus irányába indult el. 1969-től megszüntették a Super Sport változatot, és az Impala a hetvenes évektől már csak egy a nagy luxusautók közül. A hatvanas években Amerika kedvenc autójáról, az Impaláról még egy brutálisan erős sportkocsira asszociált az ember, azonban a következő évtizedtől már „csak” a Chevrolet legnépszerűbb modelljét tisztelhetjük benne.

A '68-as hátulról


A varázslat elmúlt, de az autók azért fogytak, flottában is vásárolták, így rengeteg Impala taxi és rendőrautó volt akkoriban. 1985 után aztán nem jelent meg új Impala egészen 1994-ig, amikor pár évre újraélesztették az SS-változatot, de igazán 1999-től indult be újra a bolt, amikor a 21. század követelményeinek megfelelő koncepcióban kezdték el gyártani a kocsit. Ugyanaz a szellemiség, mint az ötvenes években: impozáns, erős presztízsautó, az átlagember számára elérhető áron. Azóta is veszik, mintha muszáj lenne, de egyiknek sincs olyan varázsa, mint egy bömbölő vadállatnak a hatvanas évek közepéről.  

A flickr.com-ról származó képek Creative Commons licenc alatt érhetőek el.