Budapest ötödén tilos lesz a kampány

Fotó: VS.hu

-

Ha nem bonyolódunk a részletekbe, Budapest ötödén, az ország területének pedig majdnem minden századik négyzetméterén tilos kampányolni a választás idején.


Várhatóan Google alapú térképen jelenítik majd meg a szavazás napjára érvényes, 150 méteres területi határokat, amelyeken belül nem folytathatnak kampánytevékenységet a pártok vasárnap. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke elmondta, hogy a www.valasztas.hu-n egy-két napon belül elérhető lesz az az alkalmazás, amely megmutatja, hogy a 10 386 szavazókör „kampányhatára” meddig tart. A térképeket a szavazókörökben is kifüggesztik. Ahhoz, hogy fogalmat alkothassunk az érintett területek méretéről, a VS.hu kiszámolta, mekkora eséllyel keveredhetünk kampánytilalommal sújtott területre az újabban egyébként nem kampánycsendes választás napján. Országosan kisebb az esély erre, hiszen csak Magyarország területének 0,8 százalékát, 734 négyzetkilométert érint a korlátozás (méretarányosan mutatja az alábbi térkép). A fővárosban viszont nehezebb a dolga annak, aki mindenáron kampányolni akar, vagy kampányüzeneteket szeretne kapni. Budapest területének ugyanis elég tekintélyes hányadán, az ötödén, 104 négyzetkilométeren lesz érvényben a tilalom – de hogy ez mit jelent voltaképpen, azt még nem tudni egészen pontosan.



Ez csak szerdán derül ki, akkorra ígér erről iránymutatást a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testületnek egyebek közt azt kell tisztáznia, hogy miképp érinti a tilalom a körbe eső magánterületeket, házakat; a közterületi kampánytilalom megsértésének minősül-e, ha a 150 méteres körön kívülről, de a szavazóhelyiségbe behallatszó módon hangosbemondón kampányolnak egy párt mellett; lehet-e a körön belül a médiának nyilatkozni; emblémákkal, zászlókkal lehet-e közlekedni az utcán; lehet-e gépkocsikon, „mozgó reklámhordozóként” elhelyezett plakátokkal közlekedni, illetve parkolni a szavazóhelyiségek előtti közterületen; mi a helyzet azokkal a felmatricázott tömegközlekedési járművekkel, buszokkal, villamosokkal, amelyek menetrend szerint közlekednek egy szavazókörnek helyet adó épület előtt. Kérdés az is, vonatkozik-e és hogyan a kampánytilalom a 150 méter sugarú körben található magánterületekre, így például lakóházakra, azok kertjeire. Az NVB iránymutatásai a törvény értelmében a választási szerveknek szólnak és rájuk nézve sem kötelező érvényűek, lényegében a testület többségi álláspontját tükrözik, és azokkal a helyes jogalkalmazást kívánják segíteni.