Budai Gyula Gyurcsány felelősségéről beszélt

Fotó: MTI/MTVA / Földi Imre / MTI/MTVA / Földi Imre

-

Tanúmeghallgatáson volt a 4-es metróval kapcsolatban.


Egyértelmű Gyurcsány Ferenc és a szocialista-szabaddemokrata politikusok felelőssége minden idők legnagyobb korrupciós botrányában, az Alstom-ügyben – mondta Budai Gyula a tanúmeghallgatása után. A fideszes képviselő szerint a 4-es metró szerelvényeinek beszerzésekor a beruházás összértékének egyharmadát, mintegy 166 milliárd forintot csalták el.

A szerződések megkötése és a beruházás megkezdése a Gyurcsány-kormány időszakára esik, tehát egyértelmű a felelősségük. A pénz pedig minden bizonnyal az akkori kormánypártok, az MSZP és az SZDSZ kasszájába vándorolt – mondta Budai. Szerinte nem véletlenül mondta Gyurcsány: jobb, ha nem beszél arról, hogy honnan érkezett pénz az MSZP-nek.

Gyurcsány vegye végre a bátorságot, és szólaljon meg a 4-es metró ügyében – mondta Budai, aki 2011-ben elszámoltatási kormánybiztosként vizsgálta a 4-es metróval kapcsolatos szabálytalanságokat. A Központi Nyomozó Főügyészségen tartott tanúmeghallgatásán beszámolt a fél évtizeddel ezelőtti vizsgálatok eredményéről.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a 4-es metró építése során kiemelkedő súlyú szabálytalanságokat és hibákat állapított meg, amelyek becsült pénzügyi összhatása mintegy 166 milliárd forint. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter több bűncselekmény miatt tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen.