Brit katonai bázist akart lebombázni a walesi kukás

Fotó: MTI/EPA / IAN LANGSDON

-

Darren Glennon a Downing Streeten is robbantani akart, felesége segíthette volna a merényletet. 5 év 4 hónap börtönre ítélték.


5 év 4 hónap börtönbüntetést kapott az a wrexhami férfi, akit terrorizmus előkészítése miatt tartóztattak le novemberben. Darren Glennon - aki felvette az Aabid Ali nevet -, tavaly áttért az iszlámra, és feleségének is elmondta a tervet, hogy bombát szeretne elhelyezni azon a katonai bázison, ahol a nő dolgozott.
A manchesteri bíróság úgy ítélte meg, hogy Glennon szándékai komolyak voltak, és lehetősége is lett volna a merényletre a felesége segítségével. Tavaly ősszel úgy került a hatóságok látókörébe, hogy felvette a kapcsolatot az Iszlám Állammal. A 49 éves vádlott elmondta, 20 évvel ezelőtt tért át az iszlámra, mikor börtönben volt. Nem kifogásolta a saría törvényeket, szerinte az RAF katonai bázis egy olyan célpont volt, aminél "megéri robbantani". Korábban videókat is nézett az interneten, hogyan kell összeállítani egy robbanószerkezetet, de autós támadást is tervezett, ahol egy brit katonát szeretett volna elütni.
Az észak-walesi rendőrségnek Wrexhamben kiterjedt kapcsolatrendszere van a helyi iszlám közösséggel, és azon dolgoznak, hogy visszaszorítsák a radikalizálódást.