Brendan Rodgers még négy évig marad a Liverpoolnál

A 2012-ben érkező menedzser keze alatt valósággal újjáéledt a csapat, idén mindössze két ponttal maradtak le a bajnoki címről a Manchester City mögött. A vezetőség most négyéves szerződéssel jutalmazta a kitűnő munkát.


Rodgers két éve váltotta Kenny Dalglisht az Anfield Roadon, ahol szinte azonnal közönségkedvenc lett. Gárdájával idén végig versenyben voltak a bajnoki címért, végül drámai csata után szorultak a Manchester City mögé (86 ponttal lett bajnok Pellegrini együttese, míg a Liverpool 84-gyel zárt). Külön kiemelhető az egymás után nyert tizenegy mérkőzés, mely 24 év után fordult elő újra a klub történetében. A negyvenegyéves északír vezetőedző elmondta: hatalmas megtiszteltetésnek tartja, hogy tovább maradhat „ennél a remek csapatnál”, illetve örül annak is, hogy az elmúlt két évben letehette, letehették az alapokat. John Henry tulajdonos és Tom Werner elnök szerint a klub nagyon szerencsés, hogy Rodgers az edző: tudják, mekkora szerepe van az elért eredményekben. Közös nyilatkozatukban a vezetők hangot adnak annak is, hogy bíznak a menedzserben és a további fejlődésben. A sikerkovács teljesítményét a tulajdonosokon, a szurkolókon és a játékosokon kívül a szakma is elismeri: háromszor nyerte már el a hónap menedzsere díjat, ebből kétszer a most zárult szezonban.