Bostoni robbantó: Ha egy muszlimot bántasz, az összeset bántod

Fotó: Europress/Getty Images/Mario Tama / Europress/Getty Images/Mario Tama

-

Kiderült, hogy mi állt azon a papírlapon, amit abban a hajóban találtak, amelyben Dzsohar Carnajev bújkált a bostoni robbantás után.


„Mi, muszlimok, egy test vagyunk, ha egyet bántasz közülünk, mindannyiunkat bántasz”
– ez szerepelt Carnajev papírlapján. A bostoni robbantást követően Dzsohar Carnajev egy külvárosi kertben álló hajóban rejtőzködött a rendőrök elől. Itt találtak rá erre a jegyzetre is, amit közvetlenül azelőtt írt, hogy kiszállt volna a hajóból – írta az NBC, bírósági dokumentumokra hivatkozva. A lap szerint Carnajev ezzel saját, lelőtt bátyjára, Tamerlanra utalt.
„Nem gyászolom a bátyámat, mivel a lelke nagyon is él. Istennek minden emberrel terve van. Velem az volt, hogy ebben a hajóban bújjak el és vessek némi fényt tetteinkre”
– áll a levélkében. Carnajev tárgyalása még zajlik, elfogása utáni vallomását vesézik ki ezekben a napokban a tárgyalóteremben, ugyanis a vádlott szerint azt kényszer alatt vallotta. Akkor például elismerte, hogy „volt része” a bombázásban és kikérdezése során végig koherens és tiszta fejű maradt. Mint arról korábban beszámoltunk, az amerikai hatóságok helyesírási hiba miatt hagyták futni a bostoni merénylőt, ráadásul az orosz hatóságok is elhallgattak olyan információkat, amelyekből kiderülhetett volna, hogy a Carnajev-fivérek veszélyesek. Dzsohar akár életfogytiglani börtönt is kaphat.