Bosszút állt a Real, Ibrahimovic megsérült

Fotó: Getty Images / István Hajdu

-

HÁTTÉR

A Real Madrid a tavaly elszenvedetthez hasonló különbségű vereséget mért a Dormundra, kétgólos előnybe került a PSG a Chelsea ellen.


A Real Madrid és a Paris Saint-Germain is vezetést szerzett a harmadik percben – a Bernabeuban Gareth Bale pöckölte el a labdát Roman Weidenfeller mellett, a Parc des Princes-ben Ezequiel Lavezzi bombázott Schweinsteiger módjára Petr Cech kapujának jobb felső sarkába –, de ezt követően nem egészen ugyanúgy alakult a két meccs forgatókönyve. A Real Madrid egyértelműen dominálta hazai pályán a meccset az első félidőben, és nem sajnálta, hogy eltiltás miatt nem lehetett a pályán az a Robert Lewandowski, aki tavaly Dortmundban az elődöntőben vágott négy gólt a madridi alakulatnak. A 27. percben Isco meg is szerezte a második gólt egy ravasz lövéssel a tizenhatos vonaláról, így egészen kényelmesre vehette a tempót a hazai csapat. A második félidőben kezdett szétcsúszni a Madrid, és ennek megfelelően inkább a BVB-nek voltak helyzetei, de azzal, hogy Luka Modric labdaszerzése és kiugratása után Cristiano Ronaldo egészen lazán kicselezte Weidenfellert, és a kapuba helyezte a labdát, már három volt közte, és végül ez is maradt a végeredmény. Gareth Bale megszerzi  a vezetést a Realnak Gareth Bale megszerzi a vezetést a Realnak A Real ezzel elég komoly előnyt szerzett – gyakorlatilag tovább is jutott, hiszen a tavalyival megegyező, 4–1-es vereség is elég lenne a kvalifikációjukhoz – a vesztfáliai, Lewandowskival súlyosbított visszavágó előtt. Noha a PSG fölényben játszott a vezetés birtokában, a Chelsea Thiago Silva hibájának köszönhetően egyenlítési lehetőséghez jutott a 27. percben: a klasszis brazil védő teljesen ártalmatlan szituációban szabálytalankodott a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Eden Hazard higgadtan értékesítette. A meccset a továbbiakban is a hazaiak uralták, és a fölény a 61. percben eredményezett gólt, amikor egy szélről beívelt szabadrúgás után szerencsétlenkedte a labdát kapujába egy másik kiváló brazil védő, David Luiz. A játéknap legdrámaibb pillanata a 68. percben jött el, amikor Zlatan Ibrahimovicot le kellett cserélni – a PSG legjobbjának a combja húzódott meg egy amúgy ártatlannak tűnő szituban, és emiatt nem tudta folytatni a játékot. Nem ez volt az egyetlen kellemetlen veszteség a hazaiaknál, ugyanis Marco Verratti is megsérült, viszont a Lavezzi helyére beállt Javier Pastore az utolsó utáni pillanatban tett arról, hogy jól végződjön a mérkőzés a PSG számára: az argentin egy három Chelsea-védőt összezavaró cselsorozat után lőtte ki Cech kapujának bal alsó sarkát. A cseh válogatott kapusának azért illett volna leérnie a lövésre, de mivel ez nem sikerült neki, a franciák komolyabb, kétgólos előnnyel várhatják a keddi, londoni visszavágót.

Bajnokok Ligája, negyeddöntők

Real Madrid–Borussia Dortmund 3–0 Gólszerző: Bale (3.), Isco (27.), C. Ronaldo (57.) Paris Saint-Germain–Chelsea 3–1 G.: Lavezzi (3.), David Luiz (61. – öngól), Pastore (93.), ill. Hazard (27. – tizenegyesből)