Boko Haram: újabb falura támadtak a terroristák

Fotó: AFP / AFP

-

Újabb támadást követett el a Boko Haram nigériai szélsőséges iszlamista szervezet az ország északkeleti részén: több tucat embert megölt, és lerombolta egy falu nagy részét.


A Reuters hírügynökség rendőrségi forrásai szerint a támadás még szerdán történt Borno szövetségi állam területén, amely a Boko Haram „szülőföldje”. A támadás során a szélsőséges fegyveresek legalább 29 földművest agyonlőttek, további tíz embert pedig megsebesítettek. A Chukku Nguddoa nevű település elleni támadásban a falu házainak nagy részét elpusztították, köztük két gabonaraktárat. A támadás pár órával azután történt, hogy az ország középső részén fekvő Jos városában egy kettős pokolgépes merényletben 118 ember vesztette életét. Szintén szerdán a Boko Haram további ötven áldozatot szedett három másik támadás során. A Boko Haram (a szervezet neve hausza nyelven azt jelenti, hogy tilos a nyugati oktatás) a közelmúltban azzal keltett nemzetközi felháborodást, hogy elrabolt több mint 200 iskolás lányt, majd azzal fenyegetőzött, hogy eladja őket rabszolgának. A saría (iszlám jogrendszer) radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló szervezet egyre kiterjedtebb terrorkampányt folytat Nigéria észak részén, csak az elmúlt hetekben több százan, idén pedig több mint kétezren haltak meg támadásaik miatt. De mi az a Boko Haram? És miért rabolt el több száz diáklányt? Elemző cikkünkből kiderül.