BL: kiesett a Barcelona és a Man United

Fotó: Laurence Griffiths/Getty Images / Laurence Griffiths/Getty Images

-

HÁTTÉR

Az Atlético Madrid a meccs elején esett neki a Barcelonának, és szerezte meg a győzelmet érő gólt, a Manchester másodpercekig állt továbbjutásra Münchenben.


Az Atlético hazai pályán úgy kezdett a Barcelona ellen, ahogyan a jó és magabiztos csapatok a legnagyobb gondot okozhatják a labdabirtoklásra építő alakulatoknak: saját térfelén és agresszíven támadták le a vendégcsapatot, akik nemcsak nem tudták kihozni a labdát, de el is adták azt, a madridiak pedig annyi veszélyes helyzetet dolgoztak ki a meccs első szakaszában, hogy azzal nagyon gyorsan el lehetett volna dönteni a párharcot. Koke már az ötödik percben megszerezte a vezetést egy nagyon szépen kijátszott akció végén, de ezen kívül három kapufát is lőtt az Atleti, és számos helyzetet ki tudott dolgozni az első húsz percben – gyakorlatilag sokkolta a Barca játékosait, akik csak keresték, hogy merre lehet az ellenfél tizenhatosa. Az Atleti igen komoly vihart kavart Pinto kapuja előtt az első húsz percben, míg a Barca csak egy kicsit tudott "kézilabdázni" ebben az időszakban Az Atleti igen komoly vihart kavart Pinto kapuja előtt az első húsz percben, míg a Barca csak egy kicsit tudott "kézilabdázni" ebben az időszakban Húsz perc elteltével aztán felébredt a Barca, és gépiesen, nehézkesen ugyan, de egyre jobban elkezdte erőltetni saját játékát, viszont eredményre nem vezetett a dolog, úgyhogy a szünetre előnnyel vonulhatott a hazai csapat. A második félidőt elejét aztán megpörgette a Barca, és próbált olyasmi aktivitást mutatni Thibaut Courtois kapuja előtt, mint amilyet David Villáék produkáltak az első játékrész kezdetén, de gólig ebben a szakaszban sem jutottak Xaviék. Különösen Lionel Messi passzivitása volt feltűnő, de a Diego Simeone által remekül megszervezett védelem az egész vendégcsapatot hatástalanítani tudta: a Barca mindössze egyszer találta el a hazai kaput a második félidőben, miközben az Atleti a kontrák végén folyamatosan veszélyes tudott lenni, és többször el is dönthette volna a meccset. A Barca a második félidőben sem bizonyult olyan veszélyesnek, mint az Atleti A Barca a második félidőben sem bizonyult olyan veszélyesnek, mint az Atleti De végül nem volt szükség újabb hazai gólra a továbbjutáshoz, a Barcelona ugyanis egy dugót sem volt képes szerezni, így az Atlético negyven év után először jutott be a legjobb négy közé a BEK/BL-ben, a Barca pedig 2007 után először nem lesz ott az elődöntőben.

Az idegenben lőtt góljának köszönhetően a meccset továbbjutó pozícióból kezdő Bayern München ugyanolyan fölényben játszott a Manchester United ellen, mint bármelyik másik meccsén bármilyen ellenfél ellen, de nem ment igazán jól a játék Lahméknak – a United kapuját sem tudták eltalálni az első félidőben. Aztán a második félidő elején sem, sőt először a United veszélyeztetett, majd közvetlenül utána a vezetést is megszerezte, amikor Patrice Evra egy keresztbe ívelt labdát kapásból zúzott Manuel Neuer kapujának bal felső sarkába. A United ezzel továbbjutónak érezhette magát – nem egészen egy percig, a Bayern ellentámadásának végén ugyanis Mario Mandzukic fejelt gólt a talán még sajátját ünneplő Evra mellől. A lőlapon jól látható a Bayern fölénye A lőlapon jól látható a Bayern fölénye A meccs így hosszabbításra állt, de nem sokáig, a bekapott góltól beinduló Bayern ugyanis nem állt le, állandó veszélyt jelentett a United kapujára, és a bizonytalan védők között Thomas Müller bekotorta a vezető dugót – a hazaiak így tíz perc alatt meg is fordították a meccset, sőt még a hajrá előtt kétgólosra növelték az előnyüket, miután Arjen Robben talált be egy szóló végén. A végeredmény így nagyjából az előzetesen vártnak megfelelően alakult, bár a Bayern beindításához szükség volt arra, hogy muszáj legyen szaladniuk a gólokért. A müncheniek a legutóbbi öt BL-szezonból így negyedszer jutottak a legjobb négy közé, az angol bajnokságban nem túl jól álló Manchester United pedig így valószínűleg nem lesz ott a jövő évi kiírás rajtjánál.

Bajnokok Ligája, negyeddöntők

Atlético Madrid–FC Barcelona 1–0 Gólszerző: Koke (5.) Továbbjutott: az Atlético Madrid, 2–1-es összesítéssel Bayern München–Manchester United 3–1 G.: Mandzukic (59.), Müller (68.), Robben (76.), ill. Evra (57.) Tj.: a Bayern München, 4–2-es összesítéssel