BL-döntőbe jutott a Győr

-

A Győri ETO női kézilabda csapata végig vezetve, de az utolsó percekig nyílt csatában győzte le a dán Midtjyllandot a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, így megvédheti címét a vasárnapi fináléban.


A teltházas Budapest Sportarénában a győri szurkolók egy csoportja kifütyülte a kezdés előtt a BL-sorozat dalát a podgoricai Milena Knezevics miatt. A montenegrói kézis ugyanis csupán két mérkőzésre szóló eltiltást kapott, miután a középdöntőben lefejelte Görbicz Anitát, így pedig a Final Four záró napján már pályára léphet. A tízezres közönség hangorkánja előtt jól kezdett a Győr, a dánok csak öt percig tartották a lépést (3-3), a tizedik percben 7-4-es haza vezetésnél időt kellett kérniük. Nem sikerült rendeződniük, sőt, Bulatovics váratlan lövése, majd Kovacsics szemfülessége után hatgólosra nőtt a győri előny (13-7). Az aggódva várt dán rohanás elmaradt, helyette hibátlan győri védekezés jött, elképesztő mennyiségű blokkal. A labda alig jutott el a magyar kapuig, ami pedig kapura ment Lundének nem okozott gondot. Mindent elmondott a meccsről, hogy a 23. percben 53, illetve 7 százalék volt a két kapus védési hatékonysága, a vendégeknél Englert egyetlen lövést, Görbicz hetesét tudta megfogni. A szünethez közeledve ballagása másnapján Korsós Edina lőtt szélsőgólt, ez hozta el a második dán időkérést 14-8-nál. Ez sem használt, mert Löke háttal a kapunak úgy dobott gólt jobbal, hogy közben a bal kezénél fogva lerántották (15-8). A szünet előtt Martin is elhasználta az első időkérést, Görbicz pedig belőtte a harmadik gólját, így maradt az ötgólos különbség (16-11).   Bulatovics átlövései is kellettek a sikerhez A második félidő magyar hátránnyal indult, és az jött, amitől annyira tartottunk, a dánok lerohanásai: fel is jött az ellenfél két gólra (16-14). A győri időkérés és a közönség felerősödő szurkolása azonban jót tett, és Görbicz két perc alatt két góllal visszaterelte a meccset az eredeti medrébe (18-14). A 40. percben pedig visszaállt az öt gól, Bognár Bódi harmadik látványos szélről lőtt találatával (21-16). A vendégkapus azonban feljavult, a dán átlövések is egyre jobban bejöttek, így tíz perccel a vége előtt megint csak három gól volt az előny (23-20), ráadásul Görbicz hetesét is kivédte Englert. Ebben a helyzetben Lunde bravúrja, Orbán szélsőgólja és Bulatovics védhetetlen bombája sorsdöntőnek tűnt. Ki is kérte az utolsó idejét a dán edző (25-20). A dán rohanás ettől újra beindult, átlagban tíz másodperc alatt fejezték be az akciókat, és rendre góllal. Bár Kovacsics két gólja tartotta a magyar csapat előnyét (27-23), Martin kiabált egy sort a közben emberhátrányban is levő csapatával. A győri védekezés volt a győzelem kulcsa A győri védekezés volt a győzelem kulcsa   A kilencgólos Groot vezérletével nem adta meg magát a Midtjylland, két perccel a vége előtt megint felzárkózott három gólra (28-25), és előnybe is került. Martin időkéréssel válaszolt, majd másfél perccel a vége előtt Amorim eldöntötte a mérkőzést (29-25). A győriek a vasárnap 17 órakor kezdődő döntőben a montenegrói Buducsnoszt Podgorica és a macedón Vardar Szkopje párharcának győztesével találkoznak. Ambros Martin, a győriek vezetőedzője a mérkőzés után úgy fogalmazott, csak azért, mert szinte hazai pályán játszottak, nem érezte, hogy extra nyomás, plusz teher nehezedne csapatára. "Megpróbáltuk ráerőltetni saját játékunkat az ellenfélre, és ez nagy mértékben sikerült is. Voltak hibáink, de ezek kijavíthatók a vasárnapi döntőre" - tette hozzá. "Úgy éreztem, hogy mindkét félidőben jól játszunk, csak annyi volt a különbség, hogy a Midtjylland a másodikra harcosabbá vált, ezért lett kicsit szorosabb a mérkőzés" - vélekedett Eduarda Amorim, hozzátéve, hogy lábsérülése nem vészes, a döntőben tud játszani. Helle Thomsen, a dánok edzője csupán annyit jegyzett meg, hogy a Győr fantasztikus csapat, megérdemelten jutott döntőbe. Női Bajnokok Ligája, 1. elődöntő: Győri Audi ETO KC - Midtjylland (dán) 29-26 (16-11) Budapest, Papp László Sportaréna, 9500 néző Vezette: Florescu, Stoia (románok) Gőri ETO: Lunde – Kovacsics 5, Amorim 5, Görbicz 7/4, Löke 3, K. Bulatovics 4, Bognár-Bódi 2. Csere: Tervel, Korsós 1, Orbán A. 2, Hornyák Á. Midtjylland: Englert – Woller, S. Jörgensen 8, Groot 9/4, Spellerberg, L. Jörgensen 1, T. Jensen 3. Csere: Thorsgaard 1, Troelsen 1, L. Möller 3 Hétméteresek: 6/4, ill. 4/4 Kiállítások: 4, ill. 8 perc