BKV: Nem voltak életveszélyben az utasok

Fotó: Polyák Attila

-

A vezérigazgató szerint a szerelési pontatlanságokat pár óra alatt javítani lehetne. Ám sok van belőlük.


Nem voltak életveszélyben az utasok – mondta Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója. Péntek reggel a 3-as metró felújítottnak mondott orosz szerelvényének ajtói nem nyíltak ki. Szemtanúk szerint óriási volt a felfordulás, mert a felújítottnak mondott kocsi a reggeli csúcsban romlott el. Néhányan pánikba estek, a beduguló megállókban rengetegen összezsúfolódtak.

Bolla szerint semmiképp sem üzemszerű a működés, hogy szoftveres hiba miatt nem nyílnak az ajtók, ezt meg kell szüntetni. Bolla azt mondta, egy esetleges állomástűz esetén kinyílnak az ajtók és az utasok elhagyhatják a szerelvényt.

A BKV több mint 800 millió forint késedelmi kötbérre tart igényt a felújítást végző Metrovagonmasttól, és azonnali módosításokat kértek a gyártótól.

Bolla szerint nem konstrukciós hibáról van szó, hanem kisebb "szerelési pontatlanságokról", amelyeket pár óra alatt javítani lehet. De ilyenkor ki kell állítani a szerelvényt a forgalomból, és ezek száma nem csökkent az elmúlt időszakban. Amíg az oroszok nem változtatnak a hozzáállásukon, addig a BKV nem küld ki új szerelvényt felújításra, mert fenntarthatatlan lenne a menetrend szerinti közlekedés a 3-as metró vonalán.

Az első felújítottnak mondott metrószerelvény március 20-án állt forgalomba Budapesten, de már az első napokban problémák adódtak. Tarlós István főpolgármester a kezdeti hibák után azt mondta, azok elkerülhetetlenek a felújított szerelvények esetében is. Március végén közölte, akkor lesz baj, ha egy hónap múlva is vannak hibák a vonatokkal. A BKV június elején a meghibásodások miatt egy időre az összes felújított szerelvényt kivonta a forgalomból.

A szerződés szerint 222 metrókocsi felújítása csaknem 220 millió euróba kerül.