Bírálja a civiltörvényt az USA külügyminisztériuma

Fotó: Polyák Attila

-

A State Department szerint Magyarország egy lépéssel távolabb került az EU és a NATO alapértékeitől. A magyar kormány szerint az amerikai kifogások a kettős mérce példája.


Az USA külügyminisztériuma szerint a magyar törvény "méltánytalan terhet ró a civil szervezetekre, amelyek a korrupció ellen és a polgárjogok érvényre juttatásáért küzdenek". A minisztérium közleménye szerint "a külföldről támogatott szervezetek olyan színben való feltüntetésével, hogy a magyar társadalom érdekei ellen tevékenykednek, a jogszabály gyengítheti a magyarok azon képességét, hogy szerveződjenek és aggodalmaikat jogszerű és demokratikus módon fejezzék ki".

A tárca szerint Magyarország újabb lépéssel távolodna el azon elkötelezettségétől, hogy tiszteletben tartja azokat az értékeket és elveket, amelyek a NATO és az EU középpontjában állnak.

A parlament a múlt héten fogadta el a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt. Ez előírja, hogy minden olyan civil szervezetnek, amely évente 7,2 millió forintnál több támogatást kap külföldről, kötelezően be kell jegyeztetnie magát, és a sajtótörvény hatálya alá eső kiadványaikon fel kell tüntetniük, hogy külföldről támogatott szervezetek.

Áder János államfő a múlt héten aláírta a törvényt, mert szerinte nem befolyásolja a külföldi támogatást kapó szervezetek tevékenységét, csupán további adminisztrációs kötelezettségük keletkezik.


Megtévesztett külügy

Az amerikai külügyminisztérium nyilatkozata újabb ékes példája a kettős mércének, hiszen Amerikában sokkal szigorúbb törvény van érvényben, mint Magyarországon – áll a kormányszóvivői iroda közleményében. Az USA-ban a Soros-szervezetek soha nem csinálhatnák azt, amit Európában. Az iroda szerint a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény kapcsán kezdettől zajlik a Soros-szervezetek hathatós közreműködésével egy hazug, dezinformációs kampány a nemzetközi médiában.

”Sajnálattal látjuk, hogy még az amerikai Külügyminisztériumot is sikerült megtéveszteni. Ha hiteles képpel rendelkeznének a már kihirdetett törvényről, akkor tudnák, hogy a magyar törvény éppen amerikai mintára – a Fara-törvény, azaz a külföldi ügynökök regisztrációjáról szóló törvény (Foreign Agents Registration Act) alapján – született, de jóval enyhébb annál” – áll a közleményben.

Az Amerikai Egyesült Államokban 1938 óta regisztrálniuk kell magukat a külföldi támogatású szervezeteknek. Az amerikai szabályoknál jóval enyhébb magyar javaslat az egyesülési jogot illetve a civil szervezetek működését semmilyen módon nem veszélyezteti. A törvény egyetlen újdonságot tartalmaz, hogy átláthatóvá kell tenni a szervezetek külföldi támogatását, ahogy az az Egyesült Államokban is történik. ”Szeretnénk, ha mindenki számára látható lenne, hogy melyek azok a szervezetek, amelyek külföldi pénzekből és idegen érdekeknek megfelelően próbálják befolyásolni a magyar közéletet és a magyar bevándorláspolitikát” – áll a közleményben. A kormányszóvivői iroda szerint a törvény megalkotását a magyar emberek elsöprő támogatása kíséri, a nemzeti konzultáción a válaszadók 99 százaléka támogatta a törvény elfogadását.