Bicskei pedofilbotrány: 9 kiskorú áldozatot azonosítottak

Fotó: Thinkstock / Thinkstock

-

Meghosszabbították a volt igazgató előzetes letartóztatását.


Hosszú évekre rács mögé kerülhet a gyermekotthon volt igazgatója, akit a helyiek János bácsiként emlegetnek. A gyanú szerint két olyan gyermekkel is szexuális kapcsolatot létesített, akik még a 12. életévüket sem töltötték be. Február 20-án további 2 hónappal meghosszabbították a bicskei gyermekotthon volt igazgatójának előzetes letartóztatását – írja az atv.hu.

Tavaly október elején a gyermekotthon két volt lakója mondta, hogy az intézet igazgatója éveken keresztül molesztálta a gyerekeket. A volt önkormányzati képviselő ellen korábban is megfogalmaztak hasonló vádakat, ám akkor nem lett következményük az ügyeknek.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság felfüggesztette állásából a férfit, belső vizsgálatot rendelt el, illetve feljelentést tett. A Székesfehérvári Járásbíróság október 24-én rendelte el előzetes letartóztatását. A Székesfehérvári Járásbíróság szerint a nyomozásban alapos a gyanú arra nézve, hogy a gyanúsított összesen 9, az eset idején kiskorú sértettel – két esetben a 12. életévüket sem betöltött gyermekkel – végzett szexuális cselekményt, illetve törekedett a sértettet rávenni arra, hogy vele ilyen cselekményt végezzen.

A cselekmények alkalmasak 2 rendbeli szexuális erőszak bűntette, 3 rendbeli szexuális visszaélés bűntette, illetve 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntette megalapozott gyanújának a megállapítására – mondta az atv.hu-nak Varga Noémi szóvivő. A bíróság szerint e cselekmények tárgyi súlya és törvényi fenyegetettsége – 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés, mely a halmazatra tekintettel még a felével emelkedik – megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét. A volt igazgató előzetes letartóztatását meghosszabbították, a lap szerint a férfi fellebbezett.