Bezuhant az építőipar – tavaly 18 százalékkal esett vissza a termelés

Fotó: Getty Images / Kevork Djansezian

-

Az év egészében az építőipari termelés 2015-höz viszonyítva 18,8%-kal csökkent, az építőipar termelői árai átlagosan 2,8%-kal magasabbak voltak az előző évinél.


2016 decemberében az építőipari termelés volumene 14,9%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A termelés mindkét építményfőcsoportban csökkent: az épületek építése 5,8, az egyéb építményeké 25,5%-kal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján decemberben az építőipar termelése 1,4%-kal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az év egészében az építőipari termelés 2015-höz viszonyítva 18,8%-kal csökkent, az építőipar termelői árai átlagosan 2,8%-kal magasabbak voltak a 2015. évieknél.

Mindkét építményfőcsoport termelésének volumene csökkent: az épületeké 5,8, az egyéb építményeké 25,5%-kal. Az egyéb építmények építésének visszaesését elsősorban az uniós forrásból végzett munkák 2015. év végi befejeződése okozta. Decemberben a legnagyobb mértékben az út- és vasútépítő, valamint a közműépítő vállalkozások termelése maradt el az előző év azonos időszakitól.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 1,1%-kal emelkedett, ezzel szemben az egyéb építményeké 35,6, a speciális szaképítésé 10,2%-kal visszaesett.

A megkötött új szerződések volumene 114,1%-kal nőtt az előző évihez képest, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 34,4, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 172,7%-kal emelkedett. A növekedés oka néhány, a gyorsforgalmi utak építésére kötött, nagy értékű szerződés volt.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene december végén 89,0%-kal meghaladta az előző évi, alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 13,5, az egyéb építményeké – a decemberi új szerződések miatt – 174,3%-kal magasabb volt.