Benedekék vidékre viszik a vízilabdát

A világbajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a céljuk, hogy a főváros mellett egyre több mérkőzésüket vidéken rendezzék meg, ily módon is népszerűsítve a sportágat országszerte.


Benedek Tibor erről a csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt Pécsett, ahol április 15-én rendezik meg a magyar csapat utolsó csoportmérkőzését a férfi világligában a horvátok ellen. Csizi Péter, a baranyai megyeszékhely sportért felelős alpolgármestere azt mondta, a világliga-meccs a legnagyobb vízilabda-esemény a városban a találkozó helyszínéül szolgáló Abay Nemes Oszkár Sportuszoda 1997-es megépülése óta. Hozzátette: amellett, hogy óriási presztízst jelent a városnak a házigazda szerep, egyben alkalmas lehet a mérkőzés a vízilabdasport még kedveltebbé tételére is. Jelezte: Pécsett a korábbi évekhez képest több, jelenleg már másfélszáz fiatal sportol az utánpótlásban. - - Vári Attila, a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó a rendező Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatójaként elmondta, hogy a találkozóra a jegyeket jövő hét szerdán 10 órától kezdik árusítani a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A sportuszodába összesen 300 néző fér be, és a tervek szerint a Digisport televízió élőben közvetíti az összecsapást. Benedek Tibor kitért arra is, hogy a magyar válogatott már biztosan ott lesz a világliga június 14. és 21. között esedékes dubaji szuperdöntőjén, miután behozhatatlan előnyre tett szert, és már korábban megnyerte csoportját. Ennek ellenére mindent megtesznek a győzelemért, valamint a horvátok elleni meccs remek lehetőséget kínál a fiataloknak, hogy bekerülhessenek a hazai rendezésű nyári Európa-bajnokság keretébe.