Bemutatjuk az új magyar médiacézárt és birodalmát

Fotó: MTI/Bániczky Márta / MTI/Bániczky Márta

-

Jól kamatozó üzleti körbe került be bő egy évtizede az új magyar médiabirodalom egyik legfőbb tulajdonosa, a Sanoma itteni portfólióját megvásárló Varga Zoltán. A mérsékelt jobboldali befektetők elitcsapatának meghatározó személyiségei bankárokból lett milliárdosok, Nobilis Kristóf, Lantos Csaba, Spéder Zoltán, valamint a történész Schmidt Mária, aki férje, Ungár András halála után lett a felhalmozott tőke működtetője. Most ebből a körből a Varga Zoltán nevével fémjelezhető Centrál-csoport projektcége vásárolta meg a finn tulajdonostól a 18 milliárd forint éves árbevételű Sanoma Media Budapest Zrt.-t. Nem túl valószínű azonban, hogy az új magyar médiacézár egyben tartja frissen szerzett birodalmát.


A finn Sanoma kivonult a magyar piacról, eladva patinás sajtótermékeket tartalmazó, 18 milliárd forintos árbevételű portfólióját. A finn cég távozási tervéről már évek óta pletykáltak, többnyire mindig akkor, amikor az RTL után a második legnagyobb magyar médiavállalat megvált egy-egy általa kiadott laptól. Tavaly decemberben már több médium is tudni vélte, hogy a Sanoma előkészíti sokszínű, többek között magazinokból, internetes portálokból, mobilalkalmazásokból és televíziós csatornákból álló portfóliójának eladását. Konkrét érdeklődőket - az Indexet kiadó CEMP-et, az Origót, a Borsot kiadó Kurens Presst, vagy a német Burdát - is emlegettek a vevőjelöltek között, sőt Simicska Lajos, Nyerges Zsolt és Fonyó Károly neve is felmerült, mint akik Fidesz-közeli médiacégeket birtokolnak. A találgatások tavaly már jórészt arról folytak, hogy egyben, vagy szétdarabolva értékesítik-e a médiabirodalmat. Március végén a kreativ.hu írta meg, hogy tudomása szerint pénzügyi befektető, a Central-Fund Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. veheti meg a Sanomát, mégpedig, fejtegette az online magazin, azért, mert a többi érdeklődőnek nem egészben kéne a portfólió. A kreativ.hu úgy tudta, hogy a Central-Fund továbbértékesíti majd az egyes magazinokat, portálokat és televíziós csatornákat, sőt már tárgyal is a leendő vevőkkel. Az információkat a cég azóta sem erősítette meg.

És akkor mi van a csomagban?

Mindenekelőtt női, lakberendező, és bulvár lapok és magazinok, valamint műsorújságok. Említést érdemel a patinás Nők Lapja, a Praktika, a Színes RTV, a teljesen más közönséget célzó Cosmopolitan, a National Geographic vagy éppen a Story és Best bulvárlapok. A Sanoma ezen kívül több mint húsz internetes portált is működtet - azok mellett, amelyek az egyes magazinokhoz kapcsolódnak - a weben jelenleg trendinek számító valamennyi területen ott van a legnagyobbak között. A portfólióban van női portál (Nők Lapja Cafe), hírportál (Hír24), gyűjtőportálok (a Hírstart és a Startlap), levelező (Citromail), blogszolgáltató (Caféblog), honlapszolgáltató (eOldal), álláskereső oldal (Profession), szállás- és szolgáltatáskereső (Szállás.hu és Közelben), ár-összehasonlító (Olcsóbbat.hu), webboltok (Egészségbolt), egészségügyi (pl. Házipatika), és autós (Vezess) tematikájú honlapok is. A médiacéghez tartozik még számos mobilalkalmazás, két kábelcsatorna - a Story 4 és a Story 5 - valamint foglalkozik könyvkiadással és rendezvényszervezéssel is.


Varga Zoltán a kilencvenes években előbb tőzsdei szakértőként, majd a Budapesti Értéktőzsde igazgatósági tagjaként alapozta meg tudását és kapcsolati tőkéjét, hogy az ezredfordulón maga is belépjen az üzletemberek közé. Mostanra tisztes vagyont halmozott fel, a napi.hu 100 leggazdagabb listáján legutóbb a 80. helyen állt. A bevezetőben említett kör egyebek között a kilencvenes évek közepén gründolt cégben, a belvárosi irodákat birtokló BIF-ben talált egymásra. Egyikük Ungár András, aki egyfajta hidat is képezett a politikai erők között. Személyes kötődései talán erősebbek voltak a jobboldal irányába, viszont például testvérén, Ungár Klárán keresztül (aki 1993-ból kilépett a Fideszből, majd csatlakozott az SZDSZ-hez) a liberálisokhoz is megvoltak a kapcsolatai.

Jobboldali médianyomulás

A csapathoz ugyanakkor hozzátartozott Nobilis Kristóf és Lantos Csaba is, akik ugyancsak bróker-, illetve banki közegben nevelkedtek, méghozzá az osztrák Creditanstaltnál. Lantos Csaba utóbb az OTP vezérigazgató-helyettesi pozícióját is betöltötte, miként Spéder Zoltán is. Ők hárman számos egyéb vállalkozást is közösen indítottak az elmúlt években, így például az ugyancsak médiabirodalmat építgető Közép-európai Média és Kiadó Zrt.-t (CEMP). Ennek a portfóliójába tartozik egyebek között az Index.hu, a Napi.hu, az InfoRádió, illetve egyre nagyobb szeletet hasítanak ki maguknak a könyvpiacon is a Libri és a Shopline fúziójával. A médiaiparhoz más cégeken keresztül is kapcsolódott a Varga-féle üzleti-baráti társaság: az Est Média Nyrt.-ben Nobilis Kristóf mellett korábban cégvezetőként szerepelt Varga Zoltán is. Az Est Média adta ki a korábban nagyon sikeres Est-lapokat, egy ideig pedig bevásároltak a Sziget-fesztivált rendező cégbe is. Ez a tőzsdei társaság egyébként Magyarország első internetes cégéből, az 1996-ban alapított Econetből lett, de igazából egyik formáció sem bizonyult tartósan nyereségesnek.

A pénzforgatás mesteremberei

A Centrál-csoport egyik tagját, a követeléskezeléssel foglalkozó úgynevezett workout-cégét még a Wallis főtulajdonosa, Veres Tibor alapította. Ezt azonban Varga 2005-ben megvásárolta és nevében is (Centrál Workout Pénzügyi Zrt.) igazította saját cégcsoportjához. A cégcsoport többi tagja ingatlanforgalmazással, tanácsadással, faktoringgal foglalkozik, több közülük pedig kockázati tőkét kezel. Ilyen például a Central-Fund, amely 70 százalékban európai uniós pénzeket helyez ki elsősorban gyors fejlődést ígérő induló vállalkozásoknak. Vargáékat a médián kívül elsősorban olyan modern információtechnológiai és egészségügyi fejlesztések érdeklik, amelyek előbb-utóbb kötődhetnek nagy állami projektekhez is, ilyen például a mobilfizetési rendszer. Az államközeli portfóliót tovább erősítheti, hogy Varga szoros baráti kapcsolatban áll a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatójával, Nagy Csabával.